Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás, és nem probléma, felvázolta, mit kell tennie Európának, azt mondta, csatornákat kell nyitni bevándorlásnak - magyarázta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országok kormányfőinek találkozóján, pénteken Budapesten. A politikus később azzal folytatta, hogy a szerinte az ENSZ-vezető javaslátáról 2015-ben a gyakorlatban kellett dönteni. Úgy látja, hogy a nyugat megfogadta Kofi Annan akkori tanácsát.

Innen kötötte át beszédét António Guterres mostani ENSZ-főtitkár a napokban tett kijelentésére, mely szerint a világszervezet szerepet vállal egy migrációs válságkezelési megállapodás kidolgozásában. A magyar miniszterelnök szerint ennek lényege, hogy világszerte szétoszthatók legyenek a migránsok.

Orbán Viktor úgy látja, hogy az ENSZ-ben "veszélyes dolgok" vannak készülőben. A tervezett világ-megállapodásban benne van például, hogy enyhíteni kell az illegális határátlépés büntetését, az NGO-knak kiemelt szerepet kell adni a bevándorlás kezelésében, és minden országnak be kell fogadni migránsokat.

"Mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni" - ismertette sokadjára a Fidesz-KDNP-kormány álláspontját a kérdésről. Mint mondta, fontos, hogy a visegrádi partnerek elmondják, hogyan gondolkodik az országuk, mert jól látszik, hogy "nem vagyunk egyedül", és a Magyarország által képviselt gondolkodás nem kivételes, hanem normális, a józan ész által vezérelt gondolkodás. Meglepő módon a migrációt összekapcsolta az antiszemitizmus importálásával, amelyet elutasít a magyar vezetés.

Orbán: "Európa-párti politikusok vagyunk"

A miniszterelnök szerint Európának újratervezésre van szüksége, mert a korábban kitűzött célok nem teljesültek. "A célunk az, hogy Európa erősebb legyen, az új tervben kell lennie a munkaalapú társadalomra utaló passzusnak, Európának technológiailag vissza kell kerülnie a csúcsra, saját európai véderő kell, továbbá nem európai egyesült államokról, hanem szabad nemzetek szövetségéről kell beszélni" - fejtette ki véleményét.

Orbán Viktor szerint a visegrádi államok hozzáadnak Európa erejéhez, nem pedig elvesznek tőle. "A V4 a leggyorsabban fejlődő régió Európában" - mondta el a nézetét. Valamint ismét kitért az elmúlt időszakban többször elmondott állítására, hogy "a V4-ek nem megsegítettek, nem kérelmezők, hanem egy öntudatos közösséget alkotnak, amely legalább annyit ad az EU-nak, mint fordítva". Úgy látja a régi uniós tagállamok valójában keresnek "a velünk való együttműködésen".

Érdekesség, hogy Csepreghy Nándor, a miniszterelnökség államtitkára a héten épp arról beszélt, hogy uniós források nélkül a magyar gazdaság még gyenge.

Hozzátette azt is, hogy a V4-eknek van egy közös szótáruk, amelyben olyan szavak vannak, mint szuverenitás, függetlenség, szabadság, Isten, haza, család, munka, becsület, biztonság és józan ész. Az erősebb politikai jelenléthez szerinte most kell létrehozni gazdasági értelemben is Közép-Európát, mert most van erre energia és erőforrás.

Ha beletörődünk, hogy az összekapcsolódás Európában mindig kelet-nyugati irányú, azzal elfogadjuk, hogy sosem lesz Közép-Európa, csak Kelet- és Nyugat-Európa - mondta Orbán, és elmagyarázta, hogy nézetei szerint nemcsak a visegrádi országok együttműködésére van szükség, hanem az unió déli bővítésére is. A Nyugat-Balkán stabilizálásában látja Közép-Európa erősödésének lehetőségét.

Az uniós integráció témakörében a kormányfő úgy foglalt állást: az Egyesült Államoknak, Oroszországnak és Törökországnak is van stratégiája a Balkánnal kapcsolatban, csak az EU-nak nincs.

Ha lenne ilyen, akkor Montenegrót azonnal fel kellene vennie a tagjai közé, majd amint lehet, Szerbiát is, amely kulcsország, mert ha Szerbia az unió tagjává válik, akkor azzal lényegében a Balkán stabilizálása is megtörténik - mondta el a figyelmet a magyar miniszterelnök.

Fontos partnerei vagyunk egymásnak

Történelmi léptékben is jelentős, amit az elmúlt években a magyar-szlovák kapcsolatok tekintetében Robert Ficóval elértek, a lehetőség korábban is adott volt, de személyfüggő, hogy kihasználják-e ezt - válaszolta a miniszterelnök egy kérdésre.

Méltatta a kapcsolatok gazdasági tartalmát is, és azt mondta: a szlovák-magyar gázvezeték "életbiztosítás nekünk", emellett nemrég egyeztek meg egy híd megépítéséről Komáromnál.

Csehországot illetően jól halad előre a hadiipari együttműködés, a magyar-lengyel kapcsolatok tekintetében pedig a megvalósíthatósági tanulmányok megírásánál tart Varsó-Budapest gyorsvasút terve, amellyel a jelenlegi 12 óráról 4 órára vinnék le az út időtartamát- közölte.

A kép forrása: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd.