Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

1989. október 23-án Magyarország végre megszabadult a szovjet elnyomástól, és kikiáltották a köztársaságot. Azóta eltelt 30 év, és 30 évvel a rendszerváltás után azt látjuk, hogy még nem érkezett el az a szabadság, amiért ‘56 hősei küzdöttek. A küzdelem folytatódik, és ebben nekünk is szerepet kell vállalni.A helyszínen tudósítónk szerint körülbelül százan jelentek meg - állt a Momentum Mozgalom ünnepi programjának meghívójában.

A párt a Jászai Mari téren gyűlt össze Budapesten, ahol a párt prominensei - így Fekete-Győr András elnök, Donáth Anna EP-képviselő és Kerpel-Fronius Gábor - mondtak beszédet.

"Az elmúlt önkormányzati választás egyfajta új életet hozott. A momentumos politikus szerint most "végre felemelhetjük kicsit a fejünket és elkezdhetünk öntevékenyen azon dolgozni, hogy végre az önkormányzatiság valódi ön-kormányzat legyen" - jelentette ki beszédében utóbbi politikus a felszólalásában. Szerinte a választáson elindultak egy irányba, de nem állhatnak meg.

Donáth Anna pedig arról beszélt, hogy bár EP-képviselőként Brüsszelben dolgozik, de október 23-án itthon van a helye. "Dicsőségessé attól vált az a 12 nap, hogy ugyan mindenki egyedül álmodott, de mindenki álmodott, és a másikkal együtt akart és tudott cselekedni" - mondta a politikus, aki szerint nem csak emlékeznek a hősökre, de álmaikat elevenen tartják. "Bátorságra nem elég főhajtással emlékezni" - folytatta a gondolatot, mely abban csúcsosodott ki, hogy szerinte a hatalom viszont csak szavakat használ, magyarázzák a saját rendszerüket.

"Ma egy gyenge Orbán Viktort és egy erős ellenzéket látunk" - hangzott el már Fekete-Győr beszédében a 24.hu szerint. Ő úgy látja, hogy ma már senki nem gondolja azt Magyarországon, hogy a Fideszt ne lehetne legyőzni. Azt is mondta, ma "nincs totális diktatúra Magyarországon, de ma is kirabolják az országot". Ezek után azt kérte számon a forradalomra emlékezve, hogy most vissza kell adni a politika becsületét. Azt is ígérte, hogy alternatív médiát fog a pártja építeni.

Ezt mondták az MSZP-sek

Kunhalmi Ágnes szintén a Jászai Mari téren Nagy Imre szobránál arról beszélt újságíróknak, hogy "az MSZP megalakulása óta azt vallja, demokratikus forradalom volt 1956, vezetői pedig Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai voltak". Szerinte október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere.

Az MSZP politikusa ezután azt is közölte: politikai irányzattól függően ma is jelentősen eltér 1956 értékelése, de visszautasítják a Fidesz újabb és újabb kísérletét a 20. századi történelem átírására, meghamisítására és azon belül 1956 kisajátítására.

"A magyar emlékezet már csak olyan, hogy gyászolnunk kell hőseinket. Gyászoljuk 1848 hőseit, az 1956-ban elesetteket, mindazokat, akik 63 évvel ezelőtt Budapest és más magyar városok utcáin haltak meg, és azokat, akiket a forradalom leverése után gyilkoltak meg csak a mihez tartás véget" - mondta párttársa, a frissen Zugló polgármesterévé választott Horváth Csaba az Index szerint.

A politikus emellett arról beszélt, hogy "azt a legrosszabb álmaikban sem gondolták, hogy az elküldött oroszokat éppen a magyar kormány engedi vissza a hátsó ajtón."

Ezt mondta Gyurcsány Ferenc

Aki nem ítéli el a kurd népirtást, az támogatja a magyar forradalom eltiprását - mondta el Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője szerdai ünnepi beszédében. A volt-miniszterelnök úgy látja, "azokkal kell szövetkeznünk, akik erősebb Európát akarnak, az egyesült nemzetek európai szövetségét. Ami nem jelenti a nemzetek feladását."

A kormányfő nyilván patetikus szavakkal emlékszik meg a forradalomról, de akkor hogy a pokolba lehet, hogy eszerint a kormány szerint a nemzeti érdek felülírhatja az erkölcsöt és a nemzetközi jogot - folytatta Gyurcsány, aki itt utalt vissza a török offenzívára, amely szerinte a kurdok népirtásával ér fel és ezt nem támogathatja senki, aki hisz '56 eszméiben.

Orbán Viktor miniszterelnök nem mond nyilvános helyen beszédet október 23-án, csak a Zeneakadémián zárt körben emlékezik majd meg.