Tízmilliónyi oltásunk van, nem csak háromszor, de akár négyszer is tudnánk oltani - számolt be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban péntek reggel.

A kormányfő elmondta, a virológusok egyetértenek abban, hogy a védelmi intézkedések nem óvnak meg a vírustól, hanem a járvány terjedési sebességét lassítják, ezért a jövő héten oltási akcióhetet indítanak, ahol regisztráció nélkül lehet felvenni az oltást.

Az egészségügyben és a rendvédelemben felmondási tilalmat vezettek be, amelynek szintén nem örülnek sokan, de mindenképpen szükség volt rá - fogalmazott a kormányfő.

A kiskunhalai kórház járványkórház kapcsán elmondta: akkor nyitják ki, amikor arra szükség lesz.

Benzinárstop

A benzináraknál eddig a piac dönthette el, hogy mennyiért adják az üzemanyagokat, de a mostani áremelkedés mellett már nem lehetett elmenni szó nélkül, ezért reagálni kellett.

Az üzemanyagok áremelkedése beépül rengeteg árba, az élelmiszerárba, a szállításba, ezért sürgősen "be kellett avatkozni" , de tudtuk, hogy nem lesznek boldogok a kereskedők - mondta Orbán Viktor.

A családokat nagyon megviselte a járvány

A 2021-es év járványhullámai leginkább a családokat viselték meg. A politikus szerint, ha nincs gazdasági növekedés, akkor nem tudtak volna segíteni. 

Úgy számolt, ha a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot, akkor segíteni tudják azokat a családokat, akiket nagyon megterhelt ez az időszak a hitelek törlesztése miatt.

 A 13. havi nyugdíj kapcsán elmondta, az a következő év kiadása lesz: "Most, hogy lendületet vett a gazdaság, úgy gondoltuk, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat oda lehet adni, február közepén érkezhet a pénz."

A globális chiphiány a hazai autógyárakat is érinti, a gyárak sokszor 2-3 helyett egy műszakban működnek, ezt érzi meg a gazdaság - tette hozzá a kormányfő.