Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Medical Online szerint a korábbi határozatával ellentétben nem Orbán Viktor miniszterelnök dönt a nyugdíjas korú egészségügyi dolgozók továbbfoglalkoztatásáról, hanem az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán jóváhagyásától függ azoknak az álláshelyeknek a betöltése is, amelyekből az egészségügyi intézményekben nem egészségügyi státuszban - jogászok, mérnökök, műszaki szakemberek, közgazdászok - dolgozók nyugdíjba vonulnak.

Balog Zoltán engedélyezheti a kettős jövedelem tilalmával érintettek - tehát akik a nyugdíj mellett munkájukért fizetségben is részesülnek - kieső bevételének pótlását. Ami ez utóbbi forrását illeti, az ehhez szükséges összeget az érintettek munkáltatójának kell a központi költségvetéstől támogatásként megszereznie.

A jövedelem kiegészítés mikéntjét illetően egyébként többféle változat került a kormány asztalára. Az egyik szerint adómentes juttatásként ugyanannyi pénzhez jutnának az érintettek, mint amennyiről a törvény módosítása miatt le kell mondaniuk. Arról azonban nem tudni, hogy ez a korábban emlegetett senior ösztöndíjat jelenti-e, vagy sem - írja a szakportál.

Hátralépett a kormány a korábban kőbe vésett 62 éves korhatártól is, belátva, ám be nem vallva, hogy intézkedése végrehajtása ezernyi konfliktust generál az amúgy is késélen táncoló ágazatban. Ám még itt sem dőlt el minden: az egyik változat szerint 65 éves korig szabadon lehet tovább dolgozni, ilyen esetekben csupán bejelentési kötelezettség terhelné a munkaadókat. Az inkriminált 65 év felett - amely egyébként jelenleg a törvényes nyugdíjkorhatár - egy meglehetősen titokzatos intézményi keretszám figyelembevételével engedélyezhető a továbbfoglalkoztatás.

Esetleg fennmaradhat az eredeti procedúrához kötött változat is, azzal, hogy az intézményi keretszám figyelembevételével engedéllyel tovább dolgozhatnak azok, akikre szükség van. Sajátos módon azonban a nem egészségügyi területen dolgozókra - műszakiakra, jogászokra, közgazdászokra - nem állapítanak meg intézményi keretszámot. Az az eredeti intézkedés azonban megmaradna, hogy a nyugdíjba vonulók állását kizárólag miniszteri engedéllyel töltheti be a munkáltató.