Az operatív törzs üléséről érkezett Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióba, ahol a szokásos reggeli interjúban azt mondta, elemzésük szerint november 21-én 2240 koronavírusos beteget kezelhetnek intenzív osztályon, december 10-én ez a szám 4480-ra emelkedhet, ami azt jelenti, hogy akkor 30-32 ezer koronavírusos beteg lehet kórházban.

Itt van körülbelül az egészségügy teljesítőképességének határa - jelentette ki a hvg.hu szerint. A miniszterelnök bejelentette, órákon belül döntés születhet a nem sürgős (elektív) beavatkozások elhalasztásáró2l.

Már csak 700 település van, ahol nincs járvány

Orbán beszélt arról is, hogy már csak 700 olyan magyar település van, ahol nincs jelen a járvány. Továbbá megemlítette, hogy 98 óvodát zártak be, 7 iskolában szünet van, azaz ezek a gyerekek teljesen oktatáson kívül vannak, mert a digitális oktatást sem tudták megszervezni, 23 iskolában távoktatás van, 78 iskolában pedig vegyes oktatás zajlik. Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat, ameddig csak lehet" - fogalmazott a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, hogy a szünetig már csak 7 hét van hátra, addig kellene kibírni.

Orbán ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a középiskolások akkor sem maradnának otthon, ha átállnának digitális oktatásra, ezért a kérdés az, hogy mi a nagyobb kockázat: ha kontroll alatt vannak bent az iskolában, vagy ha nem mennek be, aztán lesz, ami lesz.

Megértették az emberek

Orbán megítélése szerint hétfő óta javult a helyzet maszkviselésben és egyéb szabályok követésében, mert az "emberek megértették, hogy ha nem tartják be a helyek a szabályokat, akkor egyetlen választásunk van, hogy bezárjuk. (...) Mindent bezárunk, ahol nem tartják be a szabályokat" - hangsúlyozta.

Az újabb rendkívüli jogrendről és a rendeleti kormányzásra felhatalmazó törvényjavaslat 90 napos határidejéről elmondta: most azért kért ennyi időt, mert szerinte látják, mikor lesz vége a járványnak. Utóbbit a vakcina megjelenésével magyarázott.

Ez nem az ideológiai viták ideje

Beszélt az Európai Parlament jogállamisági feltételeiről is, amelyről csütörtökön született megállapodás. "A politikai és ideológiai vitáknak nincs szezonja. Most baj van. Ezért azt gondolom, minél gyorsabban el kell juttatni a szükséges forrásokat azokhoz az országokhoz, amelyek már térden állnak. Elsősorban a déli országokról beszélek, Magyarországot kevésbé érinti, az ország működéséhez szükséges források két évre rendelkezésre állnak" - mondta a hvg.hu szerint a miniszterelnök. Orbán továbbra is azt hangoztatja, a jogállamisági vita egy politikai vita, ami mögött Európában mindig a migráció húzódik meg.