Magyarországnak nincs komoly nyersanyagkészlete és természetes erőforrása sem, ami azt jelenti, hogy "az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk". Szingapúr is ebből csinált csodát, "az emberi erőforrásból, az emberi szellemből és az innovációból" - mondta Orbán Viktor.

"Mi úgy tartjuk számon Szingapúrt, mint amely nem másolt más formulát, hanem sajátot gondolt ki" - mondta a miniszterelnök, imponálónak nevezve és úgy értékelve ezt, hogy a modern világban lehet sikeresnek lenni "saját formulával" is. Orbán szerint több olyan terület is van, ahol a két ország közötti gazdasági együttműködésben az eddig kihasználtnál több lehetőség van.

Szingapúrnak nagyobb a beruházási kapacitása, mint amit eddig megmutatott belőle Magyarországon, noha már most is van néhány "tiszteletreméltó" befektetése Magyarországon. Bátorította azonban a szingapúri cégeket, hogy jöjjenek nagyobb számban - írja az MTI.

A kormányfő ugyanakkor jelezte, hogy ezzel párhuzamosan Magyarország is szeretne nagyobb arányban részt venni a szingapúri gazdasági sikerekben, a partnerség lehetséges területei között említve a vízipart, a mezőgazdaságot, az it-szektort és a gyógyszeripart.

Arról is beszélt, hogy kormánya nagyra értékeli Szingapúr stabilitását, mert álláspontja szerint azoké az országoké a jövő, amelyek hosszabb távon is stabilak lesznek politikában és gazdaságban egyaránt. Európában is ez a legnagyobb kihívás - tette hozzá.

Magyarország kiváló kapu az EU-ba

Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország kiváló kapu Szingapúrnak az Európai Unióba, és országa szeretne hasonló kapuként szolgálni Magyarországnak a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) közössége felé. Kiemelte a magyar-szingapúri kétoldalú kereskedelem folyamatos növekedését, és elmondta azt is: mindkét kormány támogatásáról biztosítja a Szingapúr és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

Li Hszien Lung reményét fejezte ki, hogy a keddi találkozón aláírt magyar-szingapúri egyezmények tovább erősítik a két ország közötti együttműködést.

A két miniszterelnök jelenlétében három kormányközi dokumentumot írt alá a magyar és a szingapúri fél. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter légügyi, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oktatási egyezményt kötött, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig élelmiszer-biztonsági megállapodást írt alá.

Az Orbán Viktor vezette magyar politikai-üzleti delegáció Vietnamból érkezett Szingapúrba hivatalos látogatásra. Az elnöki palotánál katonai tiszteletadással fogadták a kormányfőt, aki a miniszterelnöki tárgyalás előtt találkozott Halimah Yacob szingapúri államfővel is, szerdán pedig - délkelet-ázsiai látogatásának utolsó napján - magyar-szingapúri üzleti fórumon vesz részt.

(Fotó: MTI/AP/Wong Maye-E)