Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át - írja az MTI Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár tájékoztatására hivatkozva. 

Egyetértettek abban, hogy Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mennyire tud élni a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel, és ennek előmozdításában a felek továbbra is stratégiai partnerként tekintenek egymásra. Timotheus Höttges közölte, a Magyar Telekom az elmúlt években felgyorsította magyarországi fejlesztéseit. Ennek köszönhetően már 2,9 millió végponton érhető el gigabites vezetékes hálózata és tavaly indított 5G hálózatát is már 1 millió ember veheti igénybe.

Hozzátette: a járványhelyzet kezeléséhez nagy mértékben hozzájárultak a korszerű távközlési hálózatok és a szolgáltatók által ingyenesen és kedvezményesen nyújtott szolgáltatások. Mint fogalmazott: az "adat iránt éhség" a lezárások után is töretlenül növekszik, amiben nem kis szerepet játszanak olyan globális tartalomszolgáltatók, melyek a hálózatfejlesztéshez nem járulnak hozzá, miközben a távközlési vállalatok nemcsak a fejlesztések költségeit, hanem annak adóterheit is fizetik.

Bár Magyarország a vezetékes szolgáltatások tekintetében jól szerepel a digitális fejlettséget mutató úgynevezett DESI indexen, a további érdemi előrelépéshez még több fejlesztésre és befektetésre, valamint az ezt ösztönző adópolitikára van szükség - mondta Timotheus Höttges.