Izraeli látogatása miatt a miniszterelnök csak vasárnap reggel adott interjút a közrádiónak a szokásos péntek reggeli tájékoztatója helyett. Orbán Viktor az idő nagy részében pedig a járványkezelésről és az oltási programról beszélt, sokat kritizálva az Európai Unió közös beszerzését, ahogyan azt tette a kormányfő az elmúlt hetekben többször is.

Mint ismert, az Európai Bizottság az összes tagállam nevében közösen szerződött a gyártókkal, hogy így érvényesítse azt, hogy az EU-ban közel 500 millió ember él, így jobb árat érjen el, valamint annak is elejét vette, hogy a tagállamok egymásra licitálva küzdjenek az oltóanyagokért. Papíron ez az eljárás biztosította, hogy a szegényebb tagállamok - mint amilyen Magyarország is - hozzájussanak a biztonságos és ellenőrzött készítményekhez, a gazdagabb államok pedig ne tudják felvásárolni a teljes készleteket. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, de említhető Izrael is, nem volt megkötve, rengeteg pénzt áldoztak az oltások beszerzésére, gördülékenyebben haladnak is a programjaik, azonban pont az USA példája jól mutatja, hogy feszültségeket válthat ki, hogy gazdagabb államként "vakcinairigységben" vannak.

A miniszterelnök ennek kapcsán az interjúban arról beszélt, hogy az egész világon a legjobban fertőzött terület az Európai Unió, az áldozatok 20 százaléka innen származik, mégis az oltásokat tekintve Izrael is és a britek jóval előrébb tartanak. "Az átlagos átoltottság 7 százalék alatt van az unióban, tehát itt valami nincs rendben" - mondta el Orbán Viktor. Szerinte nem jó magyarázat erre, hogy Brüsszel révén 13 millió embernek elég nyugati vakcina van megrendelve, mert késnek a szállítmányokkal a nyugati gyártók.

Az oroszok is késnek

"Az orosz fél minimális csúszással teljesíteni fogja az első ütemben vállalt 600 ezer adagos mennyiséget, aztán pedig a további 1,4 millió adagot" - kommentálta Menczer Tamás külügyminisztériumi államtitkár, hogy az orosz gyártó is késésben van a vakcinák leszállításával. A héten nyilvánosságra hozott szerződésből az derül ki, hogy az eredeti tervek szerint az összesen kétmillió adag vakcinából február végéig (30 napon belül) leszállítanak az oroszok 600 ezret, a következő hónapban aztán már egymilliót, az utolsóban pedig 400 ezret. Az első ütem február végén járt le, akkor csak 45 600 adag Szputnyik érkezett. Március 13-ig egyelőre csak 425 600 darab érkezett meg a hivatalos tájékoztató oldal szerint, tehát itt még látható egy kis késés.

"Láttam már novemberben, hogy nagy baj lesz" - indokolta meg a vakcinarendeléseket a kormányfő, aki hozzátette, hogy ezért rendeltek további 3,5 millió embernek elég keleti vakcinát (kínai Sinopharmot és orosz Szputnyik V-t). Orbán Viktor a 16,5 millió embernek elegendő oltóanyag kapcsán azzal érvelt, hogy a 9,6 millió magyarországi lakos mellett számolnak azzal is, hogy a határontúliakat is be kell oltani esetleg.

"Mi magyarok kezdünk kiegyenesedni, hárommillió fölé ment a regisztráltak száma" - tette hozzá a miniszterelnök, aki szerint szerencsére további emberek regisztrálnak oltásért, közöttük pedig egyre több a 60 év feletti. Bár erről nem beszélt, de szavai részben magyarázhatják, hogy a kormány miért számol azzal, hogy húsvétig csak a nyugdíjas vagy ahhoz közeli korosztályt oltják be. Azt el is mondta Orbán Viktor, hogy a később regisztráló időseket előre veszik az oltási sorrendben.

Kritizálta az ellenzéket, amely a vakcinák kapcsán fenntartásokat fogalmaz meg a keleti vakcinákkal szemben, valamint sokszor becsmérlik a szervezettséget. A miniszterelnök viszont a baloldal a vírus helyett "ellenünk van".

Van elég mindenből

"Egyelőre nem kell külföldi segítség, több ágyunk és lélegeztetőgépünk van mint bárkinek Európában" - mondta el a miniszterelnök az egészségügyi ellátórendszer kihívásairól, állítja, a következő hét lesz a járvány legnehezebb hete, ezért vasárnap leül tárgyalni a kórházigazgatókkal.

"Senki nem gondolta volna, hogy lesz egy harmadik hullám is, amivel meg kell majd küzdeni. Ez a mutánsok miatt van, ami miatt a nagy kérdés, hogy a vakcinák megvédenek-e ezektől, de egyelőre úgy tűnik, hogy az oltások jók ellenük" - mondta el a járványhelyzetről.

A vakcinák kapcsán még arról is beszélt, hogy azért hozták nyilvánosságra a keleti vakcinaszerződéseket, mert Brüsszel azt nem teszi meg a nyugatiak esetében. Csütörtökön a kormány egyébként valóban közzétette a vakcinaszerződéseket, amelyekből kiderül, hogy a kínai Sinopharm a legdrágább készítmény, míg az orosz Szputnyik V. a második legolcsóbb.

A magyar vakcinakutatásról elmondta, hogy "most talán a hörcsögöknél, vagy nem tudom, hol tartunk", utalt a kutatások állatkísérleti szakaszára, de már megkezdődött a gyártókapacitás fejlesztése Debrecenben és Izraelben is. Tehát oltásból még nem önellátó az ország, de szerinte maszk- és kesztyűgyárunk már van, abban ez adott.