A rendkívüli helyzetre való tekintettel a kormány rendeletben módosítja  költségvetést, hogy rögzített legyen az inflációkövető, 5 százalékos nyugdíjemelés, a rendelet csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök  pénteken.

A politikus korábban a parlamentben jelentette be, hogy a vártnál magasabb infláció miatt jövőre nem 3, hanem 5 százalékkal emelkednek az időskori juttatások.

Az MNB előrehozta az inflációs előrejelzését – mondta Orbán arról, hogy Matolcsy György már a jövő hétre ütemezett inflációs előrejelzés publikálása előtt elmondta, idén és jövőre is 5 százalékos infláció lesz az országban. Ha magasabb az infláció akkor többet kell emelni a nyugdíjakon.

Pontos elszámolás, hosszú barátság, a nyugdíjasok pedig minden forintot számon tartanak

- fogalmazott a kormányfő.

Orbán szerint a nyugdíjak mellett a számos szektorban betervezett béremeléseknek is megvan a fedezete a költségvetésben, a tervezett többletkiadások fedezetét a gazdaság megtermelte.

Kezdődik a gyerek oltása

December 15-én kezdődik az 5-11 évesek oltása a koronavírus ellen, közben folytatódik a felnőttek vakcinálása is.

A legújabb összegzés szerint az elmúlt 24 órában 6884 az új fertőzöttek száma, 6939 ember szorul kórházi ápolásra. A lélegeztetőgépen lévők száma csökken, 166-an haltak meg egy nap leforgása alatt.

Veszteség minden nap van, de összességében a helyzet minden nap javul

- mondta Orbán.

A szakértők szerint a mostani hullám csúcsán vagyunk vagy már túl is léptünk rajta. De továbbra is az oltás az egyetlen biztos megoldás.

Jó hír, hogy 51 660 oltást adtak be tegnap, ebből 42 453 harmadik oltás volt.

Újabb csaták Brüsszellel

Orbán megerősítette, hogy politikai szövetségeseivel egy új politikai erő létrehozásán dolgozik az európai porondon. Ez egy migrációellenes, családbarát politikai pólus lenne, ami meghatározó tényező akar lenni az Európai Parlamentben.

Mi akarjuk meghatározni a politikai jövőt

- mondta a hosszú távú tervekről a miniszterelnök.

A kormányfő szerint ma fontos döntést hoz az Alkotmánybíróság, amely állást foglal Varga Judit igazságügyi miniszter kérdésére, miszerint a magyar jogrend szembehelyezkedhet-e az uniós joggal a migráció kérdésében.