Eddig 4 millió 483 ezer magyar kapta meg legalább az első oltását, május végére vagy akár pünkösdre elérhető az 5 millió, és jöhetnek az újabb lazítások - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki közrádiós interjúban.

A politikus elmondása szerint 944 ezer regisztrált ember van, aki még nem vette fel az oltást, vélhetően mert a számára vonzó oltóanyagra vár, ami jellemzően a Pfizer/BioNTech terméke. Átlagban hetente 330 ezer adag Pfizer-oltás jön, ebből 180-185 ezer második oltás. Viszont ha lezajlik a középiskolás korosztály oltási kampánya, akkor hetente 150 ezer 18 év feletti ember kérhet Pfizert, miközben a többi oltóanyag is elérhető.

A kormányfő szerint a nyugati országok egy, de inkább két hónappal mögöttünk vannak. Míg Magyarországon már a 16-18 évesek oltjuk, a korosztály fele jelentkezett oltásra, közben nyugaton még a nyugdíjasoknál tartanak.

Nem szabad ideológia kérdést csinálni a vakcinából

- mondta Orbán Viktor.

Prognózisa szerint az oltási program nyomán Magyarország térhet vissza legkorábban a normális élethez Európában, de nem szűnt meg a járvány.

Emiatt fontos, hogy tartsa be mindenki a szabályokat amik a biztonságos élethez szükségesek. Ennek része, hogy augusztus közepéig vagy végéig védettségi igazolvány hiányában tömegrendezvényeket nem látogathat senki.

A következő szintet a hatmillió beoltott jelenti, ami a regisztrációs adatok alapján elérhető. De ez már tényleg csak az embereken múlik – fogalmazott Orbán.

Vakcinalogisztika

Az operatív törzs felmérte és a szükséges mennyiségeket, a megrendeléseket leadta arra az eshetőségre, ha szükség lesz egy harmadik oltásra is a későbbiekben.

Mindenki biztos lehet abban, hogy ha kell harmadik oltás, akkor ősszel és a jövő év első negyedévében ennek eleget tudunk tenni

- hangzott a bejelentés.

Most már arra is biztatják a külföldön élő magyarokat is hogy regisztráljanak ők is. Amennyiben ott ahol élnek nem tudnak oltáshoz jutni, vagy nem tudnak olyan oltáshoz jutni, amilyenhez szeretnének, akkor ők is regisztrálhatnak a hazai felületen, és megkaphatják Magyarországon a vakcinát.

Jobban jön ki az ország a válságból, mint ahogy belement

A miniszterelnök véleménye szerint a a foglalkoztatásban már elértük a szintet ami a válság előtt volt. A magyar gazdaság már tud annyi munkát adni mint korábban, és arra lehet számítani,hogy meg is fogja haladni a mutató a válság előtti szinteket

Ehhez kellett az egészségügyi dolgozók kiemelkedő munkája. Most 2600 beteg van csak a kórházban, a legmagasabb szám 12500 környéke volt, 338-an vannak lélegeztetőgépen, míg1529 volt a legmagasabb.

Aki emberi számítás szerint meggyógyítható volt, azokat az orvosaink meggyógyították

- mondta a Orbán azokról, akik így visszatérhetnek a munkaerőpiacra.

A 2022-es költségvetés 7300 milliárd forint keretösszeget tartalmaz kifejezetten a gazdaság újraindítására, miközben lesz pénz a13. havi nyugdíj második hetére, ősszel nyugdíjprémiumra, valamint a 25 évnél fiatalabbak szja-mentességére.

Ez a költségvetés alkalmas arra, hogy Magyarország európai összehasonlításban is kiemelkedő növekedési pályára álljon, erősebben jöhetünk ki a válságból mint ahogy belementünk – mondta Orbán.

Szavai szerint még rengeteget kell dolgozni, hogy ez megvalósuljon, ehhez két újabb operatív törzs áll fel egy hét múlva: ezek közül az egyik feladata a gazdaság újraindítása lesz, míg a másik a gazdaságon túli élet újraindítására fókuszál.