„Az előkészítés zajlik, először bevissszük a javaslatokat a kormány elé, aztán egyeztetünk a Bizottsággal” – mondta az Erasmus-ügyről Navracsics Tibor az ATV-nek.

Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy az általa előterjesztett törvényjavaslatban szerepelni fog a miniszterek összeférhetetlensége az egyetemi alapítványi kuratóriumi tagsággal, azaz, hogy miniszter nem lehet kurátor

Navracsics Tibor elmondta, hogy még egyeztetni kell az Európai Bizottsággal arról, lehetnek-e államtitkárok, polgármesterek kuratóriumi tagok, „mert mikor tárgyaltunk, nem tudták megmondani, hogy egészen pontosan milyen körre gondolnak” az összeférhetetlenség tekintetében.

A tárcavezető kijelentette, hogy a miniszteri szint tűnik egyértelműnek.

Kuratóriumi tagok újraválasztásáról döntenek

A miniszter szerint a kormányülésen döntik el, hogy hány év időkorlát vonatkozik a kuratóriumi tagokra, illetve egyáltalán újraválasztható legyen-e egy kuratóriumi tag.

Navracsics Tibor amellett foglalt állást, hogy az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjai legyenek újraválaszthatók, de erről is egyeztet még a Bizottsággal.

A kormány lehet, hogy már ezen a héten dönt a kérdésben, de elképzelhető, hogy csak a jövő héten – fejtette ki Navracsics Tibor. Hozzátette, hogy módosítani kell majd a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt, amit márciusban tárgyal meg az Országgyűlés.

Márciusban a magunk részéről el tudjuk végezni a feladatot, aztán a Bizottságtól függ, hogy mikor igazolja vissza.

Orbán Viktorral már egyeztetett

Navracsics Tibor azt is elmondta, hogy az ügyben már egyeztetett Orbán Viktorral. 

A miniszterelnökkel megtárgyalta, hogy a kormányfő támogatja-e a miniszteri összeférhetetlenség kimondását az egyetemi alapítványi kuratóriumokban. 

„A miniszterelnök úr abszolút támogatja” – fogalmazott Navracsics Tibor.