Jövő januárban és februárban több hazai csoport számíthat jelentős juttatásokra, miután a válságkezelés nyomán erre alkalmas állapotban van a költségvetés – mondta parlamenti kitekintő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő szerint annyira jól alakultak a gazdasági adatok, mint ahogy azt a 17,9 százalékos második negyedévi GDP-növekedés is mutatja, hogy idén „komolyabb baleset” nélkül 5,5 százalékon felüli növekedésre számít a kormányzat.

Ebből adódóan a kormány megadja azokat a kedvezményeket, amiknek korábban a lehetőségét már Orbán felvetette, azok bevezetését és a mértékét a várható növekedéstől, és az infláció alakulásától tették függővé.

A legtöbb pénz február közepén jön

A növekedés lehetővé teszi, hogy jövő február 15-ig visszatérítsék a gyereket nevelő szülőknek a 2021-es szja-t, aminek felső határa a 2021-es átlagbér éves adótartalma. Ez vonatkozik a gyereket nevelő kisvállalkozókra, az ekho vagy a kata szerint adózókra is.

Február közepén ennek alapján 1,9 millió ember kap összesen 600 milliárd forintot.

Újabb kiegészítést kapnak a nyugdíjasok is, a következő prémium várhatóan meghaladja az 50 ezer forintot. Ezt követően februárban folytatódik a 13-ik havi nyugdíj visszaépítése, ekkor legalább kétheti nyugdíjat fizetnek ki.

Jövő év elején hathavi fegyverpénzt fizet ki a kormány a hivatásos fegyveres szolgálatok kötelékében dolgozóknak.

A gazdasági folyamatok azt is lehetővé teszik, hogy januártól szja-mentesen dolgozhassanak a 25 év alatti fiatalok.

Továbbá tárgyalások vannak a munkáltatókkal és munkavállalókkal a 200 ezer forintos minimálbérről. Orbán szerint jó esély van a megállapodásra.

Vissza mindent az EU-tól

Orbán szerint a migráció kérdésében feloldhatatlan ellentétek alakultak ki az Európai Bizottság és Magyarország között. Ebben a hazai kormány nem enged, továbbra is helyben akarja kezelni az újabb, az afgán helyzet nyomán kialakuló migrációs hullámot, és elutasítja az afgánok Európába való utaztatását és letelepítését.

A vita szétfeszíti az Európai Unió egységét

- mondta Orbán.

Mivel ebben kilátástalannak tűnik az álláspontok közelítése - szemben Ursula von der Leyen, a bizottság elnökének legutóbbi nyilatkozatával – ezért a magyar kormány azt kéri, Brüsszel az összes migrációs ügyet érintő hatáskört adjon vissza a tagállamoknak.

A kormányzat azt is elutasítja, hogy a pedofiltörvény miatt kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarországgal szemben, ami miatt nem jutunk hozzá az uniós újjáépítési forrásokhoz.

Tárgylások zajlanak a brüsszeli illetékesekkel, Orbán szerint viszont alapjaiban sérti az uniós versenyképességi egyenlőség elvét, hogy egyes tagállamok előtt már júniusban megnyíltak a források, míg nyolc másik előtt még most sem.

A kormány szerint elfogadhatatlan, hogy egy ilyen politikai vita miatt versenyképességi hátrányt szenvedjen a magyar gazdaság, emiatt a költségvetésből, a legutóbbi nagyszabású devizakötvény-kibocsátással a kormány a jövőben is megelőlegezi a gazdaság újraindításához szükséges fejlesztési pénzeket.

A kritikákat és a követeléseket a kormány abszurdnak tartja, és engedni sem fog - tette hozzá.

Itt a járvány negyedik hulláma

Orbán kiemelte, hogy lesz negyedik hulláma a Covid-19-nek. Azt már lehet tudni, hogy a korlátozások és a maszkhasználat nem elegendő, véglegesen megfékezni sem lehet ennyivel a vírus. Minden azt igazolja, hogy csak az oltás működik, ezzel lehetett a harmadik hullámot legyőzni, a negyediket pedig ezzel lehet kordában tartani.

Ezért a jövőben is oltásalapú védekezést javasol a kormány, egyúttal azt is, hogy aki még nem vette fel az oltást, tegye meg. Itthon lehetőség van a harmadik oltások felvételére is, ami ha nem is igazolhatóan szükséges, inkább használ mint árt.

Jelenleg közel 8 millió vakcina áll rendelkezésre, a megrendelések alapján 17 millió adag áll majd rendelkezésre év végéig, úgyhogy lesz elég vakcina mindenkinek, annak is aki az első, annak is aki a harmadik oltást adatná be, és biztatnak mindenkit, hogy éljen is a lehetőséggel.

A járványhelyzetre való tekintettel a parlament meghosszabbítja év végéig a rendkívüli jogrendet. Orbán szerint ez eddig is elengedhetetlennek bizonyult  a hatékony járványügyi fellépéshez.