Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök még a nyáron megígérte: ha a gazdasági növekedés meghaladja az 5,5 százalékot 2021-ben, akkor a gyermeket nevelő családok tagjai visszakapják az szja-befizetéseiket. Közben pedig az is kiderült - Tállai András államtitkár most szerdai bejelentéséből -, hogy minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig a múlt héten közölte, hogy a kivásokra, katásokra és az ekho-szabályok szerint adózókra is vonatkozik a javaslat, valamint azokra is, akik az ingatlanbérbeadás után fizetnek szja-t.

Csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben a miniszterelnök által szignózott kormányrendelet, amely egyértelműsíti a szabályokat. Eszerint a  kedvezmény összege legfeljebb a  2020. év december hónapjára a  Központi Statisztikai Hivatal által a teljes munkaidőben alkalmazásban állók tekintetében közzétett nemzetgazdasági szintű bruttó havi átlagkereset tizenkétszeresének a 15 százalékos szja után érvényesíthető, a kiutalt összeget pedig ezer forintra kerekítik. A korábbi bejelentések alapján átlagosan 900 ezer és 1,6 millió forint közötti összegről van szó.

Legalább ezer forintot az is kap, akinek az adóalapja 2021. évi adójának az adókedvezmények levonása utáni része legalább egy forint, de az ezer forintot nem éri el.

A jogosultságról, valamint a visszautalandó összegről a NAV értesíti az érintetteket. Az adóhatóság által elkészített bevallási tervezetben érvényesíti, ha a rendelkezésére álló adatokból a magánszemély jogosultsága megállapítható. Azonban ha valaki kimaradna, akkor a családi kedvezményre való jogosultságáról és az őt megillető adóvisszatérítés kiutalásának teljesítéséhez szükséges adatokról (belföldi fizetési számlaszám, postai utalási cím) 2021. december 31-ig elektronikus úton vagy papír alapon nyilatkozatot tehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. Fontos, hogy az év végi határidő jogvesztő. 

Az szja-visszautalásra az adóhatóság 2022. február 15-ig előleget utal ki abban az esetben, ha a kedvezményre való jogosultság az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére álló adatok alapján megállapítható, vagy a kiutalás teljesítéséhez szükséges adatok (belföldi fizetési számlaszám vagy postai utalási cím) az érintett nyilatkozata vagy a kormányrendelet szerinti adatszolgáltatás alapján rendelkezésre állnak, és a magánszemély az előleg kiutalásáig nem nyújtott be a 2021. évre vonatkozóan bevallást.

A kiutalt összeget az  állami adó- és vámhatóság a  bevallási tervezetben, a  magánszemély a  bevallásában a  kifizetők által levont adóévi adóelőleget csökkentő tételként veszi majd figyelembe. Ha a  kiutalt összeget a  magánszemély bevallása a kifizetők által levont adóévi adóelőleget csökkentő tételként nem tartalmazza, a bevallást az adóhatóság az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 18.  §-a szerint kijavítja.

A rendelet szerint a NAV 2021. október 31-ig honlapján közzéteszi a szükséges nyilatkozatot a kedvezményre való jogosultságról és az adategyeztetés módjáról. 

Eddig nem ismert részlet volt, hogy a civil szervezeteknek és egyházaknak felajánlható 1+1 százalékos szja-felajánlást nem befolyásolja a visszautalás: az őt megillető kedvezmény figyelembevétele nélkül megállapított összeg tekintetében azt bármely szervezetnek elutalja az állam költségvetési támogatásként.

A kedvezményre jogosultak azok a munkavállalók is, akik az ekho (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) szabályai szerint adóznak. Ilyenkor az összeget úgy számítják ki, hogy az a megállapított ekho-kedvezmény összegét a 2021. év tekintetében az adóbevallásban, a kifizetők által levont szja előleget növelő tételként kell figyelembe venni. Az előleg részét képezi a 2021-es év alapján levont ekho szja-része.

4. A kisadózó vállalkozások tételes adója szerint közterhet fizető, gyermeket nevelő kisadózók a a 2021. évre a vállalkozást összegben terhelő tételes adó 25 százalékának visszatérítésére jogosult. Mivel a kisadózó vállalkozás a főállású kisadózó után havi 50 ezer forint tételes adót fizet, ennek negyede, 12 500 forint az alap. Viszont a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedések miatt befizetett adóelengedés miatt nem befizetett tétel esetében a meg nem fizetett tételes adó összege nem vehető figyelembe. A kisadózók esetében a kiutalás teljesítéséhez 2021. december 31-ig elektronikus úton vagy papír alapon nyilatkozatot tehet a NAV-nak, igazolva - a fent említett módon - a jogosultságát. De közölnie kell az eltartott nevét és adóazonosítójelét is.

Ha az érintett lekési a nyilatkozattal a határidőt, a visszatérítést az adóbevallásában veheti igénybe abban az  esetben is, ha személyi jövedelemadó bevallás benyújtására egyébként nem köteles. 

Elhunyt magánszemélyre tekintettel érvényesíthető kedvezmény, visszatérítés a házastársa (özvegye) vagy örököse által, ha az elhalálozott személyt megillette volna a visszatérítés. Erre szintén külön kérelmet kell benyújtani, de akkor is lehetséges ez, ha az elhunyt nem élt a családi adókedvezmény lehetőségével. A kérelemben foglaltakról az adóhatóság soron kívüli adómegállapítási eljárásban dönt. Akkor érvényesíthető ez, ha a jogosult 2021. január 1-jén vagy ezt követően halt meg.

Novák Katalin családügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a 12. hétben lévő magzatra is érvényesíthető a kedvezmény, de ennek részletszabályait a rendelet még nem tartalmazza.