Az Európai Bizottságnak technikai jellegű aggályai vannak a CEU-ügyben a szolgáltatások szabadságával kapcsolatban - jelentette ki Orbán Viktor szerdán Brüsszelben nemzetközi sajtótájékoztatóján, az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó plenáris ülése után, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt. A Brüsszeli testület levele arról szól majd, hogy a magyar kormány a testület szerint miben értelmezi félre az uniós irányelveket. A levélben felvetett aggályokat 30 nap alatt meg fogják válaszolni - tette hozzá.

A miniszterelnök azt mondta, értelmezése szerint a vita középpontjában a bevándorlás állt és a többi kérdés ehhez kapcsolódott. "Az igazi kérdés a menekültkérdés, ebben állunk ellentétben Soros birodalmával, az NGO-kkal és az Európai Bizottsággal" - mondta Orbán a sajtótájékoztatón az Index.hu tudósítása szerint.

A bevándorlást illetően nem csak a menekültek emberi jogairól van szó, arról is, hogy ki hogyan látja az EU jövőjét 20-30 év múlva. Egyes EP-képviselők szerint a migráció jó válasz a kihívásokra és ezért azt az Európai Unió szintjén kell kezelni, nem csak az emberi jogok miatt, hanem azért is, mert az jó az EU számára.

A magyar kormány és a magyar társadalom úgy gondolja, hogy a munkaerő- és népesedési kérdéseket saját erőforrásokból meg tudja oldani - fűzte hozzá. Magyarország ezért a bruttó hazai termék (GDP) egy jelentős részét költi családtámogatási intézkedésekre és a saját erőforrásaiból, bevándorlás nélkül jó választ tud adni a demográfiai kihívásokra - jelentette ki Orbán, aki szerint az egyetemek kérdése, az NGO-k helyzete, a demokrácia helyzete a migráció fő kérdéséhez mellékesen kapcsolódik.

Nincs esély arra, hogy egy új, jobb minőség jöjjön létre

Aki beengedi Európába a menekülteket, számoljon azzal, hogy gyermekei, unokái más világban fognak élni - jelentette ki Orbán. A kormányfő szerint a migrációban két kultúra találkozik, az egyik, az európai, amely szétválasztja a vallást és a politikát, a másik pedig, épp ellenkezőleg, azt vallja, hogy nem lehet szétválasztani. Ellentétben azzal, amit sokan gondolnak Európában, ez a két kultúra nem fog keveredni, nem fognak integrálódni a menekültek, nincs esély arra, hogy egy új, jobb minőség jöjjön létre.

Mi azt kérjük, hogy ne akarják ránk kényszeríteni, hogy mi is egy ilyen világban éljünk, mondta a miniszterelnök, aki szerint a migráció az egyik legfontosabb kérdés az unióban, sorskérdés, amely feszíti a közösséget, de meg kell próbálni azt egyben tartani.

Magyarország nem kíván elmenni a "szabadság földjéről"

Irracionális az elszigetelődést politikája Európában, Magyarország nem kíván elmenni a "szabadság földjéről", ugyanis a magyarok több 70 százaléka úgy gondolja, hogy az európai uniós tagság helyes - jelentette ki a miniszterelnök. Ez egy történelmileg kijelölt hely számunkra, de itt nem lehetünk néma gyerekek. Van víziónk egy jövőről és részt akarunk venni a demokratikus vitákban.

Továbbá hangsúlyozta: ameddig csak lehet, egyben kell tartani az európai közösséget a migráció okozta nehéz helyzetben is.

Magyarországnak, ugyanúgy, mint minden tagállamnak, ragaszkodnia kell az európai joghoz. Magyarország számára elfogadható az Európai Bizottság álláspontja és a vitás kérdések rendezése érdekében ki fogja használni a Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke által a szerdai vita alkalmával felajánlott lehetőségeket - tette hozzá a miniszterelnök az MTI szerint.

Nem politikai, jogi kérdés a CEU-ügy

A CEU ügyét illetően Orbán arra a kérdésre, hogy Magyarország végig megy-e a jogi úton a CEU-ügyben, hogy az igazát bizonyítsa, vagy ezt felülbírálja az a politikai szempont, hogy Magyarország mindenképpen kitart az álláspontja mellett, szólt a kérdés, az Index szerint azt mondta:

egy olyan méretű ország, mint Magyarország sohasem fogadhatja el, hogy egy kérdésben ne jogi alapon védjük meg magunkat, mert politikai alapon veszíthetünk. Ezért ragaszkodunk a jogi megoldásokhoz és jogi kérdésként szeretnénk végigvinni. A CEU-ügyben egyre kevésbé van szó az akadémiai élet szabadságáról, hanem a fókusz a szolgáltatások szabad áramlása felé mozdult el, azaz üzlet irányába.

Nincsenek komoly vitáink az EU-val

Az Index szerint Orbán kijelentette: a jogi eljárásokat lezártuk, úgy tűnik, sok képviselő ebben tájékozatlan volt". A lezárt ügyek között említette:

  • A magyar alkotmányt,
  • az MNB függetlenségét,
  • az igazságszolgáltatást,
  • a bírók nyugdíjazását,
  • az egyházi és a média törvényt,
  • az atomenergia kérdését.

Egyetlen egy komoly nyitott kérdése sincs Magyarországnak az Európai Bizottsággal - mondta Orbán.

Soros, a pénzügyi spekuláns

Orbán az EP vitában elhangzottakhoz hasonlóan a sajtótájékoztatón is kiemelkedő nemzetközi pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt. A kormányfő elismételte a plenáris ülésen általa elmondottakat, miszerint olyan spekulánsról van szó, aki tönkretette emberek tízmillióinak életét, amikor bedöntötte az angol fontot és megtámadott más valutákat. Magyarországon nem is olyan régen azért büntették meg több száz millió forintra, mert spekulált a legnagyobb magyar pénzintézet ellen, és "csak egészen kicsin múlott, hogy nem járt sikerrel".

A magyar kormányfő itt is kifejtette: nem szerencsés, hogy a szociális piacgazdaság talaján álló Európai Unió legfelsőbb vezetői úgy fogadnak egy ilyen spekulánst, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. "Ez méltatlan az Európai Unió intézményeihez" - jelentette ki.

Ha pénzt kapnak egy spekulánstól, ne szégyelljék!

Amikor a mi pártunk alapítványunk pénzt kap a németek alapítványától, azt nem szégyelljük. Aki elfogadja a pénzt azt vállalja, ne szégyellje. Az nagy baj lenne, ha ezért megszégyenítenék

- mondta Orbán az Index tudósítása szerint a civil törvény módosításával kapcsolatban. Továbbá azt is hozzátette, hogy "ha valaki pénzt kap egy hedge fundos spekulánstól, az ne szégyellje. Tudnunk kell, hogyan festenek a politikát befolyásoló erők". Orbán szerint nagy fába vágta a fejszéjét azzal, hogy ennek láthatóvá tételén dolgozik.

Nem véletlen, hogy egy hasonló transzparencia törvény valahol az EU asztalán itt van, még ha az orosz pénzekről is beszélnek inkább.

Orbán szerint a lényeg ugyanaz: érzik az EU-ban is, hogy vannak olyan véleményformáló erők, amelyek bizonyos, ismeretlen pénzforrások nélkül nem működhetnének

Orbán találkozni akart Sorossal, de

Orbán arra a kérdésre, hogy miért nem találkozik Soros Györggyel a vita rendezésére, a kormányfő egyetlen mondatban válaszolt az Indexnek:

Találkoztam 2010-ben Soros Györggyel, később is ajánlottam találkozót, de azok nem jöttek létre.

A Néppártot föl akarják szalámizni

Orbán azzal kapcsolatban, hogy tart-e az Európai Néppártból való kizárástól, elmondta: az EPP egy nagy család, sokféle véleményt és irányzatot egyesít. Ugyanakkor azt is elmondta, nem számít arra, hogy az Európai Néppárt elfogadja azt "a kommunista ajánlatot", hogy meg kell nevezni azokat a demokratikus pártokat, amelyek eltérnek az irányvonaltól és a végén marad egy párt és egy vélemény, ahogy történt Magyarországon és más kommunista országokban. Orbán szerint ennek egyedül az európai szocialisták örülnének

Törökország stabilitása az elsődleges

Igen, gratuláltam Erdogannak - válaszolta egy kérdésre Orbán az Index tudósítása szerint. Ugyanakkor megjegyezte: ahelyett, hogy Törökországban az EU demokráciát követel és kéréseket, kérdéseket fogalmaz meg, sokkal fontosabb a stabilitás. Ha nem lesz stabil az ország, mindannyian bajba kerülünk - hangsúlyozta.