Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lovardát azért újíthatta fel 3,2 milliárd forintból a kormány, mert egy példaértékű polgári kezdeményezéssel sikerült megmenteni a pusztulástól - mondta a politikus, akik szerint a Nemzeti Lovarda méltó helyet biztosít a versenyzőknek.

A magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület, ami a lovas társadalomnak köszönhető, ahogyan az is, hogy az idén 140 éves Nemzeti Lovardát nem tudták "ledózerolni", 2006-ban ugyanis még úgy tűnt, "itt bizony kő kövön nem marad". Az az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással - mondta Orbán.

A szerint noha a ló ma már ritkábban látható a mindennapi életben, de a szabály maradt a régi: mindenkinek akkora a becsülete, ahogy a lovaival bánik.

Sokáig sorolható, mit sikerült kihoznia Magyarországnak a lónevelésből; Kisbér, Kincsem, Imperiál, Bábolna, Hortobágy, Szilvásvárad: híres lovak és híres ménesek.

Ma már elmondható, hogy az állami ménesgazdaságok ismét a magyar lótenyésztés nemes hagyományainak letéteményesei, ahol új Kincsemek és Imperiálok nőhetnek fel - fogalmazott a kormányfő.