Orbán Viktor Varsóban tett hivatalos látogatása alkalmával kérdésre válaszolva elmondta: a Stop Soros törvénycsomag volt a választás egyik legfontosabb kérdése, ennek megvalósítását vállalták, a magyar emberek erre szavaztak.

"Amit mi vállaltunk, azt teljesíteni is fogjuk" - jelentette ki.

A miniszterelnök továbbá közölte: már a múlt hét végén végeztek szakmai munkát a miniszterekkel, és összeállították az alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag tartalmi elemeit.

Erős Európa

A magyar kormányfő lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel folytatott megbeszélése után, közös varsói sajtótájékoztatójukon arról beszélt, hogy mindketten erős Európát akarnak, részt akarnak venni az Európát javító, felerősítő reformokban, vitákban, és békés fejlődést akarnak. Továbbá erős Közép-Európát akarnak, mert meggyőződésük, hogy ez szolgálja az érdekeiket és egybevág az EU fő céljával, hogy erős régiókból álljon az erős kontinens, és egy erős Közép-Európa sokat adhat az európai kontinens erejéhez.

Orbán szerint nehéz ügyekről is tárgyaltak, így a migrációról is. Ez nem taktikai kérdés, hanem a nemzeti szuverenitás legfontosabb elvi kérdése, hogy ki döntheti el, kik tartózkodhatnak egy ország területén. Az elődeink "forognának a sírjukban", ha hagynánk, hogy ne a magyarok, hanem mások mondják ezt meg - tette hozzá.

Már mindenki ismeri a migráció súlyát

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: erőteljes nyomást fejtenek ki Magyarországra, hogy még a júniusi EU-csúcson lezárhassák a menekültkérdést, ami "szép terv", de csak olyan lezárás lehetséges, amely teljes egészében találkozik a magyar kormány elképzeléseivel. Ma a legnagyobb politikai ügy Európában a bevándorlás és a migráció. Azt a parlamentet, amely ma Brüsszelben ülésezik, az európai emberek még a migránskrízis előtt választottak.

Úgy vélte, egy év múlva választás lesz, és most már mindenki ismeri a kérdés súlyát, így felvetődik, hogy nem lenne-e demokratikusabb megvárni a választást, hogy az újonnan megválasztott parlament zárja le a kérdést. A demokrácia elvét tiszteletben kell tartani - jelentette ki.

A segítséget kell odavinni és nem a bajt idehozni

Ugyancsak kérdésre válaszolva a kormányfő kitért rá: a határvédelemre akarunk összpontosítani, nem a migránsok szétosztására. "Nekünk is van szívünk", "sőt keresztény nemzet vagyunk", tudjuk, mit jelent a segítség, és azt az elvet valljuk, hogy a segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni, mert úgy nem lehet segíteni, hogy közben tönkretesszük a saját hazánkat - közölte a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, hogy a Hungary helps program keretében Magyarország segít a Közel-Keleten, és ezt a munkát folytatja a jövőben is. A miniszterelnök szerint Európa szempontjából Magyarország azzal járul hozzá a migrációs kérdéshez, hogy megvédi Európát a Balkán irányából.

Sok dolgunk lesz

Orbán kitért rá: az uniós költségvetési kérdésekkel "még sok dolgunk lesz", a magyar és a lengyel álláspont közel áll egymáshoz, de egyes uniós tagállamoké messze esik. A gazdáink érdekeit meg akarjuk védeni, ezért nem helyes, ha a mezőgazdasági költségvetés csökken. Nem kifogásoljuk, ha új pénzügyi alapok jönnek létre, mert új feladatok mindig jelentkeznek, de az nem érv, hogy a létező alapokat csökkentsék - vélekedett.

A kormányfő szerint mérföldkő a legutóbbi hónapok gazdasági fejlődésében, hogy a LOT lengyel légitársaság új járatokat indított Magyarországról. Régóta keresték azt a zászlóshajót, mindenkinek jól látható gazdasági teljesítményt, amely a magyar-lengyel együttműködést bizonyítja - közölte. Hozzáfűzte: a LOT fantasztikus sikereket ér el a magyar piacon, és remélhetőleg tovább bővíti a tevékenységét. Megjegyezte: elkötelezettek, hogy a lengyel gazdaság szereplői sikeresek legyenek a magyar piacon, és Lengyelországban is minél több magyar cég legyen jelen.

Emiatt érdekes az EU magyar szempontból

A miniszterelnök kérdésre válaszolva elmondta: magyar nézőpontból az EU gazdaságilag "nem a pénz miatt érdekes", hanem a piacok miatt, a legfontosabb az egységes piac fair versennyel. Jövőorientált uniós költségvetésre van szükség. Valójában az EU régi tagállamai "összességében keresnek rajtunk, nem pénzt ajándékoznak nekünk", ugyanis a Magyarországnak juttatott pénzek tekintélyes része visszamegy az országukba. Hozzáfűzte: a gazdasági sikereket nem az uniós pénzek alapozzák meg, hanem a népek elkötelezettsége, munkája, teljesítménye.

Orbán köszönetet mondott Lengyelországnak és a lengyel miniszterelnöknek az elmúlt években Magyarországnak és neki nyújtott támogatásért. "Közép-Európa a barátságokat sokra tartja", és sosem felejtjük el, hogy a lengyel miniszterelnök a legutóbbi, éles és nehéz választási küzdelem utolsó napjaiban ellátogatott Magyarországra és bátorított minket - emlékeztetett.

Magyarország ebből sokat tanulhat

A kormányfő szerint Lengyelországban olyan dolgok történnek, amelyekből Magyarország sokat tanul, elszántságot, bátorságot merít, elsősorban a családpolitikát illetően. Lengyelország jó példát mutat, ebből igyekszünk tanulni és átvenni, alkalmazni ezt a politikát Magyarországon.

Orbán gratulált a lengyel gazdasági növekedés "kiváló számaihoz" is. A modern politikában kevés, ha az embernek igaza van, sikerre is szükség van, mert ha nem sikeres, nem tud érvényt szerezni az igazának.

Emellett gratulált a lengyel függetlenség közelgő századik évfordulójához is. Helyes döntés volt, hogy már harmadszorra Varsóba vezetett az első hivatalos külföldi útja - tette hozzá.

Orbán később Varsóban találkozik Andrzej Duda lengyel államfővel, Marek Kuchcinskivel, a szejm elnökével, valamint Stanislaw Karczewskivel, a szenátus elnökével. A miniszterelnök megkoszorúzza az Ismeretlen Katona sírját és virágot helyez el a Memento Szmolenszk emlékműnél. Ez utóbbi a 2010-es légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnöknek és kísérete tagjainak állít emléket.

Képünk forrása: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd