Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarország tartani fogja az idei évre vonatkozó 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányra vonatkozó vállalását - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden.

A 2008-as, a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződésünk októberben jár le, és ez a szerződés egyetlen tényt tartalmaz, mégpedig, hogy 2010-ben 3,8 százalék lesz a költségvetési hiány - mondta a kormányfő.

Az, hogy a célt milyen eszközökkel teljesíti, a kormány hatáskörében áll eldönteni - tette hozzá.

A nyilatkozat elhangzása után 290 forint alá süllyedt az euró forintjegyzése.

Az MSZP szerint az Orbán-Semjén-kormány akkor viselkedik felelősen, ha visszavonja a pénzügyi-gazdasági törvényeket, és még a nyáron - a realitásokat figyelembe véve - új javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

Szekeres Imre szocialista országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az MSZP kész az egész nyarat végigdolgozni és ha kell, támogatják, hogy végig ülésezzen a parlament - idézte a politikust az MTI.