Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ilyen határozatok nem nyilvánosak, sem az ezres sorszámmal kezdődő határozatokat közlő Magyar Közlönyben, sem a kétezres sorszámúakat tartalmazó Határozatok Tárában nem jelennek meg - írta a lap. Azért, mert bennük hadititkok, nemzetbiztonsági információk vagy olyan döntések vannak, amelyeknek nyilvánosságra kerülése a kormány megítélése szerint veszélyeztetné Magyarország érdekeit.

A KIM összesítése szerint ilyen határozatból 2010-ben csupán egy, egy évvel később 13, tavaly 18, míg idén novemberig 17 született, vagyis 49 eddig a ciklusban. A lap hozzátette: a második Gyurcsány-kormány 2006-2009 között 37, a Bajnai-kormány bő egy év alatt 13 ilyen határozatot fogadott el.

A lap megjegyezte, ha a korábbi éveket is nézzük, feltűnő, hogy a rendszerváltás óta egyre kevesebb ilyen titkos határozatot hoznak a kormányok, és különösen 2006 után csökkent ezek száma.

A legtöbb háromezres döntést - szám szerint 2299-et - az Antall-Boross-kabinet hozta a rendszerváltás utáni négy évben. A Horn-kormány 486, az első Orbán-kormány 380, a Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány 2002-2006 között pedig összesen 339 titkot tartalmazó kormánydöntést hozott - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.