Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az úgynevezett költségvetési tartalék a törvény szerint az év közben meghozott kormányzati döntésekből adódó feladatok finanszírozására és az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó költségvetési bevételek pótlására szolgál. Azaz felhasználása viszonylag szabadon értelmezhető, és ezzel láthatólag előszeretettel él a kabinet - értékelnek a kutatóintézetnél.

A másik sajátossága ennek a pénznek, hogy míg az ország költségvetését a parlament szavazza meg, és elméletileg tételesen meghatározzák minden forint helyét, addig a tartalékról kormány határozatban döntenek. A határozatban elvileg még azt sem kell megnevezni precízen, mire is költik azt az összeget.

Kormányzati általános tartalék (milliárd forint)
2010.2011.2012.2013.2014. új kormány megalakulásáig2014. új kormány megalakulásától2015.2016.2017. I-VIII.
97,293,7102,3124,836,276,9169,711691,6
Forrás: Policy Agenda

A 2014-es kormány megalakításától kezdve 454,2 milliárd forintról döntött a kabinet, míg 2010 óta 908 milliárd forintot költöttek el ilyen módon. Ez azt jelenti, hogy havonta 10,6 milliárd forintot költött átlagosan az Orbán-kormány a tartalékból.

A Policy Agenda szerint ez tehát csupán egy kormány határozat segítségével elosztható pénz, amelyhez nem társul indoklási kötelezettség sem.

Még, még, még!

2014-től kezdve van egy másik forrás is, amelyet előszeretettel használ fel a kormány. Ez pedig a költségvetés stabilitásáért felelős Országvédelmi alap. Ezt azért hozta létre a kabinet, hogy ha a bevételi oldal nem úgy teljesül, mint korábban gondolták, akkor legyen tartalék. Ennek nagysága változó, mivel 2014-től évenként 30 és 95 milliárd forint között mozgott.

Az ebben a tartalékban lévő forrás - amennyiben stabil a költségvetés - a kormány által hozott határozatok segítségével lényegében ugyanúgy elkölthető, mint a költségvetési tartalék. Így 2014 és 2016 között az ily módon "félretett" pénznek 96 százalékát költötte el a kormány. Ez a 2014-es választások óta átlagosan havi 5 milliárd forintot jelentett.

Van mozgástér a választások előtt

Idén az első nyolc hónapjután a kormány még 48,4 milliárd forintot hagyott az általános tartalékban, és az Országvédelmi alapból is csak 30 milliárd forintot költött el. Azaz, ha a költségvetés bevételi oldala nem "billen fel" és sikerül lehívni az Európai Unió által biztosított forrásokat (azaz nem csak elkölteni, hanem az összegek felhasználásáról is sikerül elszámolni), akkor a kormány a hátralévő négy hónapban 100 milliárd forintot tud politikai célokra elkölteni. Ez a választások előtt nagyon jelentős mozgástér.

Majd 2018 első pár hónapjában ezeken kívül körülbelül 70 milliárd forintot tud a kabinet elkölteni, kifejezetten a választásokra időzítve. A 2018-as költségvetés alapján ugyanis van 110 milliárd forint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre félretéve, amelynek 40 százaléka az első félévben kormánydöntés alapján felhasználható. Továbbá a kormány az Országvédelmi alapba 60 milliárd forintot tervezett, amelynek a fele 2018. március 31-e után (kedvező gazdasági adatok esetén) szintén felhasználhatóvá válik.

Összességében tehát anélkül, hogy a kormánynak módosítani kellene a költségvetésen, jövő év áprilisig 170 milliárd forint áll rendelkezésére. Ezzel pedig "meg is alapozhatja" a választási hangulatot. Összehasonlításképpen az összeg nagyságát jelzi az, hogy a 2016. decemberi 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány körülbelül 30 milliárd forintba költségvetési kiadást jelentett és erre komoly politikai kampányt tudott építeni a kormány és a kormánypártok. Most pedig ennek többszörösére is lesz lehetőség a kormány által "félretett", és az országgyűlés által "szabadon" elköthetőnek minősített pénzekből.