A tervek szerint első körben július elsejétől a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási hivatali tisztviselői kaphatnak béremelést. Így a kormányhivatalok és a 197 járási hivatal mintegy 17 ezer ügyintézője és ügykezelője már a nyáron nagyobb fizetést vihet haza.

Január elsejétől a kormányhivatalok megyei szinten foglalkoztatottjainak illetményét emeli meg a kormány, így 16 800 köztisztviselő bére emelkedik majd átlagosan 30 százalékkal. A legnagyobb béremelésre a legalacsonyabb keresetű, középfokú végzettséggel rendelkező ügyintézők és ügykezelők számíthatnak, esetükben - teljesítményarányosan - akár 50-70 százalék is lehet az illetményemelkedés mértéke.

Az átszervezés a közigazgatásban dolgozók húsz százalékát érinti. Elsősorban olyan feladatkörökben lehet leépítésre számítani, amelyek eddig a bürokratikus rendszer kiszolgálását segítették. Az államtitkár szerint idén mintegy 3000 közalkalmazott kerülhet át a versenyszférába átképzési program után.

A kormány döntése értelmében a 90 központi hivatalból és költségvetési szervből összesen 44 szűnik meg 2017. március 31-ig. A 44 szervből 43 jogutódlással - köztük a nyugdíjfolyósító és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az uniós és nemzeti agrár-vidékfejlesztési pénzeket kezelő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal -, egy háttérintézmény pedig jogutód nélkül fejezi be működését.