A kormánytagokra vonatkozó jogszabály szerint hathavi illetményüknek megfelelő összeggel búcsúzhatnak azok, akik nem kapnak szerepet az új kormányban

A legjobban a két tárca nélküli miniszter, Süli János és Mager Andrea jár: mindkettőjüknek öt-öt millió forint volt a havi fizetése, így 30-30 millió forintot kapnak egy összegben az új kormány megalakulásától számítva 15 napon belül. Ekkora összeget még soha nem fizettek ki távozási pénz gyanánt egyetlen kormánytagnak sem - írja a 24.hu. 

Süli János a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter volt 2017 óta, amiért a 24.hu számításai szerint közel 250 millió forintnyi fizetést vehetett fel a végkielégítés nélkül. A Paks2 munkálatai jelentős csúszásban vannak. Az új kormányban pedig már nem is lesz külön tárca nélküli minisztere a paksi bővítésnek, a beruházással kapcsolatos feladatokat várhatóan a jó orosz kapcsolatokkal rendelkező Szijjártó Péter külügyminiszterre bízzák. Mager Andrea az állami vagyonért felelt tárca nélküli miniszterként négy éven keresztül, posztját szintén jogutód nélkül szüntetik meg.

Szintén búcsúzik Így Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások minisztere és Benkő Tibor honvédelmi miniszter, ők a havi közel 2 millió forintos fizetésük alapján majdnem 12 millió forintos összeghez jutnak.