Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hutton-Mills korábban több afrikai országban is dolgozott, a szegény, de ásványkincsekben gazdag Kongói DK-ban pedig egy rokoni szálnak köszönhetően kezdett üzletelni: sógora volt Kongó egyik leggazdagabb embere, Mosie Katumbi, aki akkoriban a leggazdagabb tartomány, Katanga kormányzója volt - számol be a G7.

A lap szerint Serfőzőt 2010 környékén kereste meg Hutton-Mills, hogy segítsen finanszírozni egy kisebb utat, amely lényegében előfeltétele volt egy 125 milliárd forint értékű óriásberuházás elnyerésének. Ez egy PPP-konstrukcióban tervezett út volt, amely a kongói bányavidéket köti össze Zambiával. A 182 kilométeres autóútnak azért van óriási jelentősége, mert több nappal lerövidíti a szállítást a tanzániai főváros, Dar es-Salaam kikötőjébe, amelyen Kongó exportjának 50 százaléka átmegy. Erre az a magyarázat, hogy a rendkívül elmaradott infrastruktúrával rendelkező Kongóban lényegében egy határátkelőn szállítják a kamionok a bányavidék kitermelését, ahol a teherautók átlagos várakozási ideje öt nap.

A tenderről szóló szerződést 2016-ban írta alá a Hutton-Mills érdekeltségébe tartozó GED Africa és az érintett országok, amelyről a magyar kormány is beszámolt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium akkor azt közölte, hogy hosszú ideje közösen dolgoztak az útépítés megvalósulásáért. A KKM a G7-tel azt közölte, felmerült, hogy az Eximbank is hitelezze a beruházást, de ez végül nem valósult meg. A projektet így az dél-afrikai állami tulajdonban álló Dél-Afrikai Fejlesztési Bank finanszírozza.

A projektben Serfőző jogilag már nincs benne, a Fidesz hatalomra kerülése óta a magyar állami útépítéseken taroló Duna Aszfalt viszont szerepet kap az útépítésen. A KKM azt közölte a G7-tel, hogy konzorciumi tagként vesznek részt benne. A Duna Aszfalt a G7-nek azt írta, hogy a konkrét projekttel kapcsolatban türelmüket kérik, mert "fontos, hogy az előkészítési fázis megnyugtatóan lezáruljon".

A tervek szerint idén indul el az útépítés, és 25 évig a GED Africa üzemelteti az utat. Serfőző Péter a G7-nek azt mondta, hogy 6-7 éven belüli megtérüléssel számoltak a jelentős útdíjak miatt.

Képünk illusztráció. Forrás: Napi