Idén az államtitkárok fizetésével együtt a munkájuk elismeréseként adható plusz díjazás is nőtt az Agrárminisztériumban, az éves cafeteriakeretet is duplázták - más minisztériumokhoz hasonlóan - 486 ezer forintra - derül ki a politikai felső vezetők juttatásairól a kormany.hu-n közzétett dokumentumokból.

Az agrártárca vezetője és államtitkárai hivatali autóként Skoda Superbeket használnak, egyesek hivatali lakást, illetve gyerekek után járó béren kívüli juttatást is kapnak.

A miniszterek és államtitkárok a miniszterelnök által meghatározott összegű jutalomban részesülhetnek. Az államtitkár jutalmára a tevékenységét irányító miniszter tesz javaslatot. Hasonló módon célprémiumot is kaphatnak az államtitkárok; továbbá motivációs elismerésben részesülhetnek - mint kormánytisztviselők - a munkáltatói jogkört gyakorló minisztertől.

Tárcánként más a módi

A jutalmak, motivációs elismerések osztásának gyakorlata tárcánként eltérő, például tavaly és idén novemberig a Belügyminisztérium államtitkárai nem részesültek ilyen juttatásban, és egyelőre az innovációs tárca politikai vezetői sem - ott tavaly decemberben osztottak plusz egyhavi illetménnyel megegyező összegű jutalmakat. A Miniszterelnöki Kormányirodánál tavaly kétmillió forintos, a Miniszterelnöki Kabinetirodánál pedig plusz kéthavi illetménnyel ismerték el egyes államtitkárok munkáját.

A kormányzati portálon csak a politikai felső vezetők juttatásait teszik közzé, a szakmai felső vezetőkét (közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, hivatalvezető) nem közlik.

Nagy István agrárminiszter munkáját jelenleg hat államtitkár - Szinay Attila közigazgatási államtitkár mellett Farkas Sándor parlamenti, Feldman Zsolt mezőgazdaságért, Zámbó Péter erdőkért és földügyekért, Rácz András környezetügyért és Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár -, valamint 12 helyettes államtitkár segíti.

A miniszter államtitkárainak idén szeptemberben egyhavi illetményükkel azonos összegű (bruttó 1,75 millió, illetve 1,3 millió forint) motivációs elismerést adott - kivéve a novemberben munkába állt Erdős Norbertet, de az ő elődje, Zsigó Róbert ugyanakkor megkapta a pluszjuttatást. Egyikük ezen felül jutalmat is kapott ilyen összegben (Feldman Zsolt, augusztusban). Tavaly ennél valamivel szerényebb volt a pluszjuttatás: augusztusban 300 ezres, novemberben 550 ezres motivációs elismerésben, októberben pedig 300 ezer forintos Szép-kártya juttatásban részesültek az államtitkárok.

Valaki jobban dolgozott

Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár augusztusban és szeptemberben is aratott: augusztusban plusz egyhavi illetményével megegyező összegű, azaz bruttó 1,75 millió forintos jutalmat (aminek összegét a miniszterelnök hagyja jóvá), szeptemberben pedig ilyen összegű motivációs elismerést kapott munkáltatójától, az agrárminisztertől.

Feldman havi bruttó illetménye 2020. januártól - mint a nem parlamenti képviselő államtitkárok többségének -1,75 millió forint, ami mintegy 300 ezres emelést jelent az előző évhez képest. A tavalyi éves 200 ezres cafeteriakerete, mint a többi államtitkárnak is, 286 ezerrel kibővült. Hivatali autóját tavaly decemberben lecserélték - más politikai vezetőkhöz hasonlóan -, egy 2015-ös Skoda Superbet egy 2019-esre.

Ő azon kevesek egyike, aki már a 2010-es kormányváltás előtt a földművelésügyi tárcánál dolgozott, sőt a minisztérium ösztöndíjasa volt 2005-2006-ban. Bölcsész és jogi diplomát szerzett, 2006-tól jogi koordinátorként, 2008-tól főosztályvezetőként dolgozott a tárcánál - derül ki az életrajzából. 2010-től a minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, majd 2018-tól mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt juttatásai (2020)
JuttatásBruttó forint
Havi államtitkári illetmény1 750 000
Éves cafeteria200 000
Éves cafeteria286 416
Gyereknevelési támogatás217 350
Jutalom, augusztus1 750 000
Motivációs elismerés, szeptember1 750 000
Forrás: kormany.hu

Kislakás is elég a vidéki miniszternek

Nagy István agrárminiszteri illetménye bruttó 1,98 millió forint - 2019 márciusa óta, előtte mintegy kétszázezerrel kevesebbet kereset. Országgyűlési képviselőként bruttó 1,1 millió forint a tiszteletdíja. Egyéb juttatásként egy 35 négyzetméteres hivatali lakást és egy 2019-es Skoda Superb autót használ. (Tavaly a 200 ezres éves cafeteria mellett októberben 300 ezres Szép-kártya juttatásban részesült, jutalmat vagy célprémiumot ugyanakkor nem kapott.)

A politikus 2010 óta a Fidesz-KDNP Győr-Moson-Sopron megyei egyéni mandátumot szerzett országgyűlési képviselője, 2010-2014 között Mosonmagyaróvár polgármestere, majd a földművelésügyi tárca parlamenti államtitkára volt, 2018-ban miniszterré nevezte ki a miniszterelnök.

Nagy István juttatásai (2020)
JuttatásBruttó forint
Havi miniszteri illetmény1 979 400
Éves cafeteria200 000
Éves cafeteria286 416
Havi képviselői tiszteletdíj1 103 400
Forrás: kormany.hu

Vesztegetési ügybe keveredett egy helyettes államtitkár

Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumnál, az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár - közölte december elején az agrártárca. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség két gyanúsítottat őrizetbe vett. A helyettes államtitkárt ezt követően Nagy István miniszter kezdeményezésére felmentette posztjáról a miniszterelnök.Az ügyben két gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra, nyomkövető alkalmazásával - közölte a Fővárosi Törvényszék december 3-án az MTI-vel. A megalapozott gyanú lényege szerint egyikük egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó, aki tervezett új cégében jogtalan előnyként tulajdonrészt ajánlott a magas rangú minisztériumi tisztségviselőként dolgozó másik férfinak, hogy hivatali helyzetével visszaélve segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.A vezető beosztású gyanúsított az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte. A vállalkozó cselekménye hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, míg a másik gyanúsítotté vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának megállapítására lehet alkalmas - írta a törvényszék közleményében.A pénteki Magyar Közlöny szerint utódja a tárcánál Gyüre Anita lett december 15-től.

Farkas Sándor parlamenti államtitkárként bruttó 1,3 milliót, országgyűlési képviselőként további 1,1 milliót keres. A 67 éves politikus 1998 óta a Fidesz csongrádi országgyűlési képviselője. Államtitkárként ő is kapott idén szeptemberben motivációs elismerést, és egy 2019-es Skoda Superb szolgálati autót használ. Farkas - az életrajza szerint - agrár üzemmérnöki főiskolai diplomával 1975-től a Fábiánsebestyéni Kinizsi Mgtsz-nél dolgozott, a kilencvenes években az elnöke, majd a jogutód társaság vezérigazgatója volt 2014-ig.

Farkas Sándor juttatásai (2020)
JuttatásBruttó forint
Havi államtitkári illetmény1 296 300
Éves cafeteria200 000
Éves cafeteria286 416
Motivációs elismerés, szeptember1 296 300
Havi képviselői tiszteletdíj1 103 400
Forrás: kormany.hu

Zámbó Péter 2019 februárjától dolgozik az agrártárcánál erdőkért és földügyekért felelős államtitkárként, korábban a Pilisi Parkerdő Zrt. főmérnöke, 2010-tól vezérigazgatója volt. A szakember államtitkárként idén havi 1,75 millió forintot keres (2019-ben 1,3 milliót). Szeptemberben őt is egy havi plusszal motiválta a minisztere a munkavégzésben, amihez egy 2019-es Skoda Superb autót is vezethet.

Zámbó Péter juttatásai (2020)
JuttatásBruttó forint
Havi államtitkári illetmény1 750 000
Éves cafeteria200 000
Éves cafeteria286 416
Motivációs elismerés, szeptember1 750 000
Forrás: kormany.hu

A tanárképzőt és jogi egyetemet végzett Rácz András 2010 óta dolgozik a minisztériumnál, környezetügyért felelős helyettes államtitkárként, majd államtitkárként. Szeptemberben bruttó 1,75 milliós motivációs elismerésben részesült, a béren kívüli juttatások közt cafeteriát, iskolakezdési és gyereknevelési támogatást kapott. Ő egy 2017-es Skoda Superbet használ.

Rácz András juttatásai (2020)
JuttatásBruttó forint
Havi államtitkári illetmény1 750 000
Éves cafeteria200 000
Éves cafeteria286 416
Gyereknevelési támogatás193 200
Iskolakezdési támogatás72 450
Motivációs elismerés, szeptember1 750 000
Forrás: kormany.hu

Mindössze másfél hónapja nevezték ki Erdős Norbertet, aki Zsigó Róbertet követi az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkári székben. A békési, bölcsész diplomás Erdős közel három évtizede fideszes politikus, volt önkormányzati, majd parlamenti képviselő, 2011-től a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, 2014-től pedig öt évig fideszes európai parlamenti képviselő (az EP-ben a mezőgazdasági és a halászati szakbizottságok tagja is volt). Az új államtitkár 1,75 milliós bruttót keres, és egy 2017-es Skopda Superbet használ a kormányzati oldalon közzétett illetményadatok szerint.

Erdős Norbert juttatásai (2020. novembertől)
JuttatásBruttó forint
Havi államtitkári illetmény1 750 000
Éves cafeteria66 667
Forrás: kormany.hu

Államtitkárból államtitkár

Az agrárminisztériumi államtitkári posztjáról szeptember végén távozó Zsigó Róbert szeptemberben még plusz egyhavi illetményével (bruttó 1,3 millió forint) megegyező összegű motivációs elismerésben részesült Nagy Istvántól. 2018-tól egy 101 négyzetméteres hivatali lakást, valamint egy Skoda Superb gépkocsit használt. Zsigó 1998 óta a Fidesz Bács-Kiskun megyei parlamenti képviselője, az ezért járó tiszteletdíja jelenleg 1,1 millió forint. (2010 és 2014 között Baja polgármestere is volt). Zsigó nem maradt államtitkári fizetés nélkül októbertől sem, ugyanis kinevezték a Miniszterelnökségen a családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin parlamenti államtitkárává.

Zsigó Róbert juttatásai (2020. szept. 30-ig)
JuttatásBruttó forint
Havi államtitkári illetmény1 296 300
Éves cafeteria113 002
Éves cafeteria186 451
Motivációs elismerés, szeptember1 296 300
Képviselői havi tiszteletdíj1 103 400
Forrás: kormany.hu