A magyarok csak mintegy fele van tisztában azzal, hogy az élettársakra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a házastársakra. A lakosság másik fele tévhitben él, ráadásul az élettársi kapcsolatban élők között az átlagosnál nagyobb a rosszul válaszolók aránya.

Azt pedig csak minden harmadik érintett tudja, hogy az élettársak automatikusan nem örökölnek egymás után – derül ki a Kantar Hoffmann közvéleménykutató országos reprezentatív felméréséből, amely a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) felkérésére készült.

Sokan nincsenek tisztában a szabályokkal

A kutatás adatai azt mutatják, hogy kismértékben javult a magyar lakosság tudásszintje az élettársak vagyonjogi kérdéseivel kapcsolatban az egy évvel korábbihoz képest. Míg idén a megkérdezettek 35 százaléka volt biztos abban, hogy végintézkedés nélkül nem örökölhetnek egymás után az élettársak, és 40 százalék tudta rosszul, addig 2021-ben még csak az emberek negyede válaszolt jól, fele pedig rosszul. A megkérdezettek 25 százaléka pedig nem tudott válaszolni.

Szintén sokan, a megkérdezettek harmada él abban a tévhitben, hogy az élettársak pont ugyanazokra a családi kedvezményekre és támogatásokra jogosultak, mint a házaspárok, és csak tízből négy válaszoló tudta, hogy nem jogosultak az összes kedvezményre. Azt is kevesen, csak a felmérésben résztvevők harmada tudta helyesen, hogy az élettársi kapcsolatban nem válik közössé a felvett hitel vagy bármilyen tartozás.

A házastárs automatikusan örököl, az élettárs nem

A törvényes öröklési rend szerint a házastársat a közösen lakott ingatlanon és a felszerelési, berendezési tárgyakon haszonélvezeti jog illeti meg, míg a tulajdonjog az elhunyt leszármazóira száll. Az özvegynek a hagyaték többi részéből pedig egy gyermekrész jár. Az élettársak azonban nem törvényes örökösei egymásnak, ezért végrendelet nélkül semmit nem kapnak a párjuk után, és ha nincs tulajdonrészük a közösen lakott lakásban, ki is költöztethetik őket az örökösök. Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy hiába éltek együtt évtizedekig, és hiába született közös gyermekük is, ettől még nem lesznek örökösei egymásnak.Így ha az élettársak gondoskodni szeretnének a társukról haláluk esetére, érdemes végrendeletet készíteniük. A közjegyző által készített végrendelet előnye, hogy biztosan megfelel a formai és tartalmi követelményeknek, ezért nem lehet sikeresen megtámadni. Emellett biztosan előkerül a hagyatéki eljárásban, a közjegyző ugyanis az általa készített végrendelet tényét minden esetben bejegyzi a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába.

Ugyanakkor a megkérdezettek mintegy kétharmada tisztában volt azzal, hogy az élettársak is köthetnek vagyonjogi szerződést, amelyben tisztázhatják vagyoni viszonyaikat. Majdnem nyolcvan százalékuk pedig azt is tudta, hogy ha az élettársak közjegyző előtt nyilatkoznak kapcsolatuk fennállásáról, ami több családtámogatás előfeltétele, akkor a nyilatkozat tényét a közjegyző – erre irányuló kérelmük esetén – bejegyzi az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába.

Az életben társ, a vagyonban alapesetben nem

A házaspárokkal ellentétben a törvény szerint az élettársak együttélésük ideje alatt is önálló vagyonszerzők maradnak, ezért ettől eltérő megegyezés, például élettársi vagyonjogi szerződés hiányában jogilag, a törvény alapján nem keletkezik közös vagyonuk. Ha szétválnak, nem fele-fele alapon osztozkodnak, mint a házaspárok, hanem annyit követelhetnek a másiktól, amennyivel a vagyonszaporulat szerzéséhez hozzájárultak.

„Ha egy pár hosszabb távon együtt marad, érdemes tisztázniuk a vagyoni viszonyaikat. Az élettársi vagyonjogi szerződéssel hasonlóképp gondoskodhatnak a közös életük alatt keletkezett vagyonuk sorsáról, mint a házastársak. Egy ilyen szerződésben részletesen szabályozhatják, ki mivel járul hozzá a közös költségekhez, és mire tarthat igényt” – mondja Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

A szerződés azonban csak akkor érvényes, ha közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. Az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen, ha azt tanúk is aláírták.