„A pesti alsó rakpart tervezése során volt az a korábbi szakmai döntés, hogy a Lánchídtól délre eső rész teljesen autómentes lesz. Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá” – mondta a Telexnek adott interjújában Karácsony Gergely főpolgármester.

Sok érv szól a Lánchídtól délre eső, belvárosi szakaszok autómentessé tétele mellett, ez például a világ egyik legszebb épített környezete - közölte Balogh Samu, a főpolgármester közlekedésfejlesztésekkel is foglalkozó kabinetfőnöke. A tervezés folyamatban van.

A részletek meghatározására összeül az önkormányzat civil munkacsoportja, amibe a zöld és civil szervezetek mellett az Autóklub szakembereit is meghívták, és az érintett kerületi önkormányzatok is beleszólhatnak. Itt fog tisztázódni, milyen hosszú legyen az autómentes szakasz, aminek a kivitelezését a 3-as metró középső szakaszának felújítása után, a jövő év első felében kezdenék meg.