A koronavírus-járványból éppen csak kilábaló hazai vendéglátóipar komoly bajba került az utóbbi időben. Miközben az elszálló rezsi, ingatlan és alapanyagárak miatt egyre több vállalkozás küzd a túlélésért, vagy kényszerül bezárásra, egyéb külső tényezők is befolyásolják a szektor gazdasági helyzetét. 

Egyik ilyen az orosz vendégek elmaradása, ami már közvetlenül az Ukrajna elleni háború után realizálódott. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) 2021-es trendriportja szerint Oroszország korábban az ötödik legnagyobb küldőország volt – orosz turisták 2019-ben 652 ezer, tavaly pedig 176 ezer vendégéjszakát foglaltak Magyarországon –, idén viszont a háború miatt teljesen elapadt a vendégforgalom. 

Főszezonban is megérezték, de a tél még rosszabb lehet

Az EU nemrégiben bejelentette, hogy októbertől leállítja a schengeni vízumok könnyített kiadását az orosz turistáknak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az oroszoknak jelentősen drágul a beutazás, hosszabb várakozási időt igényel, és jóval nehezebb lesz az ismételt belépésre szóló engedély beszerzése is. A schengeni vízum segítségével az oroszok legfeljebb 90 napig útlevélmentesen utazhatnak a schengeni térség országaiba, köztük Magyarországra is. 

A Napi.hu arról kérdezte a szállodaszövetséget, hogyan értékelik a vízumkiadás megnehezítését, valamint hogy hosszútávon mekkora bevételkiesést eredményezhet az orosz turistaforgalom elmaradása. A KSH adatai alapján a következőket mondták el: 

  • 2022 márciusától drámaian, havi 4-5 ezerre esett vissza az oroszok által, hazai szállodákban eltöltött vendégéjszakák száma, melynek mintegy 60-70 százaléka Budapesten volt regisztrálva.
  • Idén március és május között országosan körülbelül 16 ezer, a balatoni régióban pedig 2,5 ezer vendégéjszakát foglaltak orosz állampolgárok.  
  • Amíg 2019 májusában, a balatoni régióban – főképp Hévízen – több mint 30 ezer vendégéjszakás forgalmat hoztak az orosz vendégek, addig ez a szám idén kevesebb, mint ezer volt. 

Azt is hozzáteszik, hogy az orosz vendégek a hévízi gyógykúrák miatt hosszabb időt töltöttek Magyarországon – sok kezelést és szolgáltatást vettek igénybe –, ezért a kiesést maradéktalanul biztosan nem lesznek képesek pótolni a belföldi turistákkal, főleg az őszi-téli hónapokban.

A hvg.hu cikke szerint Hévíz volt az egyik kedvenc célpontjuk, korábban a vendégéjszakák 17,7 százaléka (nagyjából 200 ezer) érkezett Oroszországból. Az orosz turisták ráadásul kifejezetten sokat költő vendégnek számítottak, elmaradásuk jelentős kiesést okozott a Balaton melletti fürdővárosban.

A nyári hónapokban is hasonló mértékű visszaesés volt tapasztalható, már a vízumkiadás szigorítása előtt sem tudtak a hévízi szállodák az orosz vendégkörre építeni.

– állapította meg a MSZÉSZ lapunk kérdésére. 

Ugyanakkor mivel a KSH adatbázisában csak májusig lehet nyomon követni az orosz vendégforgalmat, még nincsenek számszerű adataik a nyári csúcsszezonra vonatkozóan. Azt sem lehet szerintük pontosan megbecsülni, hogy a belföldi turizmusnak nagyságrendileg mekkora bevételkiesést eredményez a vízumkiadás megnehezítése. 

Tömegesen érkeznek Európába

Ukrajna inváziója után minden uniós tagország úgy döntött, lezárja légterét az Oroszországból érkező repülőgépek előtt, hogy csapást mérjen Vlagyimir Putyin oligarcháira és az orosz gazdasági elitre. Orosz turisták azonban a szárazföldön továbbra is könnyen beléphetnek Európa területére: a Frontex adatai szerint február 22. óta legálisan közel egymillió orosz állampolgár érkezett ide.

Az európai közvélemény és a döntéshozók jelentős részének viszont nem tetszik, hogy háborús agresszió közben oroszok tömegei jönnek Európába nyaralni, ezért egyre többen akarják megtagadni a vízumkiadást. Sőt, egyes tagállamok már nem csak a turisták előtt csuknák be kapuikat, hanem azt is követelik, hogy rendeljenek el teljes, EU-s szintű határzárt. 

Megoszlanak a vélemények

Sokan azért is támogatnák a teljeskörű beutazási tilalmat, mert az ide utazók zömmel jómódú oroszok, akik Putyin rendszerének kegyeltjei, helyenként oligarchák családtagjai és üzlettársai is. Mások szerint viszont a Kreml elleni uniós szankcióknak az orosz hadigépezetet kellene büntetniük, nem pedig az orosz népet, ezért morálisan aggályos lenne vasfüggönyt húzni Európa keleti határán. 

Saját hatáskörben már jó pár skandináv és balti tagállam, valamint Lengyelország és Csehország is döntött a beutazás tilalma mellett. Észtország pedig már a meglévő vízumokat is érvénytelennek nyilvánította, ami körülbelül 50 ezer orosz állampolgárt érint. 

Németország és Franciaország, az EU legnagyobb és legbefolyásosabb tagállamai viszont nem támogatják a turisták kitiltását. Hasonló állásponton van a portugál és a spanyol kormány is, valamint Magyarország sem szimpatizál az általános vízumtilalommal.