Több évtizedes vágya és régi harca fordult célegyenesbe a magyar orvostársadalomnak, végre sikerült megteremteni, hogy tisztességes, megfelelő bérek melletti, hálapénzmentes környezetben megfelelő szakmai munkát tudjunk végezni - kezdte az orvosi béremelésről szóló megállapodás bejelentése miatt rendezett online sajtótájékoztatót Kincses Gyula, MOK-elnök.

Elmondta, hogy szombaton délelőtt a MOK vezetése Orbán Viktor miniszterelnöknél járt, s megegyeztek abban, hogy az egészségügy problémáinak az orvoslásához tisztességes, megfelelő bérre van szükség. A miniszterelnök elfogadta a MOK által javasolt bértáblát, amivel Kincses szerint megnyílik a lehetősége, hogy hálapénzmentessé váljon az egészségügy.

A sajtóban megjelent 120 százalékos emelés nem értelmezhető, nem a bérek emelkednek valahány százalékkal, hanem hangsúlyozottan a MOK által javasolt bértábla elfogadásáról van szó - hangsúlyozta Kincses Gyula. Ugyanakkor remélik, hogy lesz olyan orvos, akinek az emelés valóban megduplázza a jövedelmét.

A biztonságos betegellátás strukturális és financiális változtatások nélkül nem lehetséges. A most elfogadott bértábla lehetővé teszi, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható egészségügy váltsa fel, és ez eredményezheti a hálapénz felszámolását is.

A MOK javaslat szerint egy rezidens alapbére bruttó 7-800 ezer forint, egy 10 éve dolgozó szakorvosé 1,3 millió forint, egy 41 éve dolgozó szakorvos alapbére 2,4  millió forint lehet. A bértábla elfogadásával megállítható az orvosok elvándorlása - mondta a MOK-elnök. Orbán Viktor ígérete szerint a háromlépcsős béremelés orrnehéz lesz, ami reményeik szerint azt jelenti, hogy januártól érkezik az emelés 65-70 százaléka, 2022 végéig,  2023 elejéig a fennmaradó része - válaszolta újságrói kérdésre Kincses Gyula.

A béremelés az alapbérekre vonatkozik, és mindenkit érint, aki valamilyen közfinanszírozott szolgáltatást végez, attól függetlenül, vállalkozó, vagy alkalmazott.

A szakdolgozók béréről nem volt szó a megbeszélésen, mondta a MOK elnöke, hozzátéve, hogy ezt az orvosi kamara támogatásával, de nekik kell kiharcolniuk. Napirenden van a jogállások egységesítése is, de ez szintén nem volt a megbeszélés tárgya. Megállapodtak abban is, hogy együttműködnek a reformlépések kidolgozásában, részletek azonban nem hangzottak el a találkozón - mondta a MOK-elnök.

Lénárd Rita, MOK-alelnök történelmi lépésnek nevezte Orbán  Viktor döntését, amellyel az egészségügyet 70 éve mérgező hálapénzt  kivezethetik a rendszerből. A hálapénz megszüntetésére jogszabály születik, mind a hálapénzt adó, mind az azt elfogadó személyt büntetni fogják. A hála kifejezésére virágcsokor, vagy csokoládé továbbra is adható, ennek az értékét is szabályozni fogják.

A következő időszak nagyon nehéz lesz a társadalomnak, és az orvosoknak, főleg az első vonalban dolgozóknak. Csak vért, verítéket és könnyet ígérhetünk, de végre megszületett a perspektíva, össze kell szorítani a fogunkat és tenni a dolgunkat - fogalmazott Álmos Péter, MOK-alelnök, aki szerint a hálapénz eltüntetése az elmúlt 70 év legnagyobb fordulatát jelenti, ugyanakkor türelmet is kért ezzel kapcsolatban, mondván, hogy nem lehet mindent hónapok alatt megváltoztatni.

Arra kérdésre, hogy nem fokozza-e az orvoshiányt, ha az orvosok az emelt bérek miatt nem vállalnak pluszmunkát a MOK-elnök úgy fogalmazott: a jelenlegi, széttagolt szerkezet, ahol nem mindig valós jelenléttel van fenntartva rengeteg kapacitás, nem fenntartható, a betegbiztonság érdekében alakítani kell, s ezt vállalják.