Jelenleg elnök nélkül működik a csak az Országgyűlésnek felelős Közbeszerzési Hatóság (KH) és a hatóság keretében tevékenykedő, a közbeszerzési vitás és jogsértő ügyek jogorvoslatával foglalkozó Közbeszerzési Döntőbizottság (KD). "A KH elnökének jogviszonya 2014. szeptember 23-i, a KD elnökének jogviszonya 2014. október 1-jei hatállyal szűnt meg közös megegyezéssel" - közölte lapunkkal Rigó Csaba Balázs, a KH alelnöke, aki a közbeszerzésekről szóló törvény szerint teljes jogkörrel helyettesíti az elnököt. A KD elnökét az elnökhelyettes helyettesíti.

Rigó Csaba Balázs KH-alelnök ugyanakkor Zala megyei kormánymegbízott is. Az általa vezetett kormányhivatal közbeszerezésre kötelezett költségvetési szerv, a KH pedig a közbeszerzések lebonyolítását is felügyeli, adott esetben a Zala Megyei Kormányhivatalét is, így felvetődik a kérdés, hogy a KH alelnöki és a kormánymegbízotti poszt összeférhetetlen-e egymással.

"A törvényesség megtartása, így az összeférhetetlenség kiküszöbölése érdekében a Zala Megyei Kormányhivatalt és az irányítása, felügyelete alá tartozó szerveket érintő ügyekben az alelnök összeférhetetlenséget jelent be. Ezen ügyekben és a KH egyéb adminisztratív feladataiban átruházott hatáskörben a hatóság megbízott főtitkára jár el. Messzemenően biztosított, hogy a hatóság alelnöki és a kormánymegbízotti feladatok élesen elkülönüljenek egymástól" - válaszolta az összeférhetetlenséggel kapcsolatos kérdésünkre Rigó Csaba Balázs.

A KH elnökét és alelnökét a hatóság keretében működő közbeszerzések tanácsa tagjai választják meg 5 évre (a hatóság elnöke a tisztségét főállásban tölti be). Rigó Csaba Balázs 2010 óta tagja a tanácsnak, a helyi önkormányzatok országos szövetségeinek delegáltja. A tanács tagjai az ajánlatkérők és az ajánlattevők, valamint egyes közérdekű célok érvényesítésére hivatott szervek képviselői. A tanács a törvény szerint 15 tagú, jelenleg 13 tagú, akik zömmel állami szervek képviselői (a novembertől hatályos új közbeszerzési törvény szerint 19 tag lesz).

Életrajza szerint Rigó Csaba Balázs programozó matematikus és szakközgazdász végzettséggel, valamint közbeszerzési menedzser szakértői képzettséggel rendelkezik. 2010-ig cégeknél, illetve vállalkozóként rendszertervezőként, szoftverfejlesztőként dolgozott, a Zalaegerszeg és térsége csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztésére, majd az ivóvízminőség javítására létrejött önkormányzati társulások elnöke is volt. 1998 óta a Fidesz zalaegerszegi csoportjának alelnöke, zalaegerszegi önkormányzati képviselő, 2007 óta a párt önkormányzati tagozatának Zala megyei elnöke.

Az Orbán-Simicska ellentét állhat a háttérben?

Az Atlatszo.hu írt arról korábban, hogy Gajdos Róbert, a KH tavaly szeptemberben távozó elnöke Szegeden egyetemi évfolyamtársa volt a szintén jogász Nyerges Zsoltnak, Simicska Lajos üzlettársának. Gajdos korábban ügyvédként feltűnt olyan offshore cég kézbesítési megbízottjaként is, amely Patonai Péterhez köthető. (Patonai tulajdonosa az előző kormányzati ciklusban többmilliárdos kormányzati és MNB-s kommunikációs kampányok lebonyolításában is részt vett I.M.G. Inter Media Group Kft.-nek.)

Kövesdi Zoltán, a KD tavaly október elején távozó elnöke korábban - a Céginfo.hu adatai szerint - 2011 szeptember végéig, másfél évig felügyelőbizottsági tag volt a Közgép Zrt.-nél, míg a Közgép közvetett tulajdonában lévő Dunántúli Kft.-nél öt hónapig, szintén 2011 szeptember végéig.

A KH honlapján továbbra is fent van a hamis adatszolgáltatás miatt kizárt ajánlatevők listáján a Közgép Zrt. Mint ismert, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság két hete felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság - a Közgép közbeszerzési kizárásához vezető - határozatának végrehajtását a per jogerős befejezéséig. A KD a végzéssel szemben szeptember 22-én fellebbezést nyújtott be. A bíróság végzése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtandó - de a hatóság egyelőre nem vette le a kizárt ajánlattevők listáról a céget.

A döntőbizottsági határozat a Közgép jogorvoslati kérelmének elutasításáról rendelkezett, így a hatóság szerint "értelmezhetetlen a végrehajtás felfüggesztése egy kérelem elutasításáról szóló határozattal szemben, ennélfogva a végzés súlyosan jogsértő és tartalmilag megalapozatlan".

 

A közbeszerzések tanácsa főbb feladatai

  • Közreműködés a közbeszerzési politika alakításában
  • A közbeszerzési eljárásokat támogató-segítő feladatok
  • A hirdetmények megjelentetése, ellenőrzése
  • Névjegyzékek vezetése
  • Nemzetközi kapcsolatok