Bírálta már a 2010-es büdzsét a Költségvetési Tanács, a köztársasági elnök, legutóbb pedig 29 közgazdász készített kritikus jelentést róla. Kockázatot lát a jegybank elnöke is a jövő évi költségvetésben. Simor András a Magyar Nemzetnek adott interjúban közölte: a 2010-es büdzsé nem tartalmazza az ország számára szükséges reformokat. A jegybank szerint a jövő évi hiány magasabb lehet a tervezettnél, és a nem tartós kiadáscsökkentések könnyen visszafordíthatók, vagy éppen a következő év hiányát növelik - nyilatkozta a napilapnak Simor András. Oszkó Péter pénzügyminiszter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, el kell választani a Költségvetési Tanács véleményét a 29 közgazdász jelentésétől. Hozzátette,a Költségvetési Tanáccsal csak kisebb vitái vannak, például arról, hogy a külső tételek listáját az államháztartási törvényben vagy a költségvetési törvényben kell-e feltüntetni. „Az Állami Számvevőszék is azt mondta, fiskálisan nagyon precíz, betartható a jövő évi költségvetés. Felelős szakmai testületek a költségvetés betarthatóságát soha sem vonták kétségbe” – mondta. A pénzügyminiszter a 29 közgazdász kiadványát meglepően alacsony színvonalúnak, politikai céllal készültnek nevezte. A közgazdászok kiadványa az ingatlanadóról megállapítja, hogy „teljesen fiktív bevétel”, hiszen az Alkotmánybíróság vizsgálja a kérdést, a Fidesz pedig világossá tette: kormányra kerülése után azonnal eltörli ezt az adófajtát. Oszkó Péter azt mondta erre, ez is azt mutatja, hogy az egyetlen valós kockázat, hogy jön egy olyan kormány, amely nem tartja be a következő költségvetést. Ha bármilyen adót megszüntet, akkor kevesebb lesz a bevétel, és nagyobb lesz a hiány - fogalmazott. A kiadvány hangsúlyozza, hogy a költségvetés túltervezi a bevételeket, a pénzügyminiszter szerint viszont az utóbbi idők tapasztalatai szerint nagyobb bevétel folyik be a tervezettnél.
QP | Quality Placement