A Napi Gazdaság pénteki számának cikke.

- Hogyan értékeli a saját munkáját?

- Célszerű végiggondolni, hogy mit vártunk az elején. Ebben az összehasonlításban a kormány elég nagy arányban teljesítette a célkitűzéseit, sok olyat is, amit magunk is nehezen teljesíthetőnek gondoltunk. Gyorsan vissza tudtunk térni a stabil piaci finanszírozáshoz, hamar megengedhettük magunknak, hogy nem használunk fel több forrást az IMF-től, illetve az EU-tól, nagyrészt végig tudtuk vinni azokat a strukturális átalakításokat a nyugdíjrendszerben, a támogatási rendszerekben, az adórendszerben, amelyeket elhatároztunk, tudva, hogy sok szerkezeti átalakítás még hátravan. Egy évvel ezelőtt az volt a kérdés, hogy az akkori elhatározásainkat tudjuk-e teljesíteni. Azt gondolom, tudtuk. Stabil pályára tudtuk állítani az országot, és mire lezárult a kormányzati periódusunk, kiderült, hogy elkezdett növekedni a gazdaság.

- Mennyiben kerülhet veszélybe ez az állapot? A leendő kormány elkezdte a hiánycélt felfelé tornázni, mennyiben fordulhatnak vissza a pozitív folyamatok?

- Nem szeretném a következő kormányt értékelni, mielőtt még felállna – ennyi türelem mindenkinek kijár. Ettől függetlenül Magyarország pénzügyi és gazdasági pályája még rendkívül sérülékeny. Nem feltétlenül azért, mert a következő kormány kijelentései bizalmatlanságot keltenek, az intézkedéseit kell majd figyelemmel kísérni. A világgazdasági helyzet nagyon törékeny, és ha az unióban kedvezőtlenre fordulnak a dolgok, nagyobb lesz a pénzpiaci nyomás, drágábbá válik a finanszírozás – mindez kihathat Magyarországra is. Akkor még fontosabb lesz, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon álljon és gazdálkodásával ne növelje a kockázatokat. 

- A költségvetési szigor enyhülése nem jelenthet stabilabb alapot, ha annak oka egyéb strukturális átalakítás, például az önkormányzatoké?

- Ha olyan reformokról beszélünk, amelyek középtávon, de már jövőre is csökkentik a költségvetés terheit, megtartják az egyensúlyt és csak rövid távon kerülnek pénzbe, akkor a válasz: de. Ilyenekről ugyanakkor nem hallottam bejelentést, mint ahogyan racionális költségvetési intézkedésről sem. De ezt még korai felróni. Lehet finomítani a költségvetési pályát, ha annak kiadáscsökkentő hatása van. De az életveszélyes játék, hogy valaki a mai viszonyok között azzal próbáljon gazdasági növekedést elérni, hogy a stabilitásból vesz el.

- A leendő kormányfő rendszeresen csontvázakat emleget. Ezzel kapcsolatban nem lehet elmenni a Malév Zrt.-nél kialakult viszontgarancia-ügy mellett. Itt mi lesz a következő lépés?

- Válasszuk külön a két dolgot! A „csontvázazás” annak ellenére folyik, hogy hozzáértő ember azt nem vitatja, hogy a most leköszönő kormány folytatta a legszigorúbb költségvetési politikát. Emellett önmagában furcsa bármilyen költségvetési csontvázról beszélni. Ez azért zajlik, hogy politikai mozgásteret adjon a következő kormánynak. A Malév-viszontgarancia nem csontváz, nem jelent pluszterhet a költségvetés számára. Úgy állapodtunk meg az oroszokkal, amikor visszavettük a tulajdont, hogy semmilyen módon nem ismerjük el azt a követelést jogosnak és nem kívánjuk azt teljesíteni. Nem is az államot terhelte volna, hanem a Malévot, de azt is jeleztük, hogy még a Malév nevében sem fogadjuk el azt jogos követelésnek, vitatjuk a bíróság előtt. A kérdés az, hogy 2007-ben hogyan fordulhatott elő, hogy valaki a Malév nevében az állam, a vagyonkezelő, de még a légitársaság tudta nélkül is kibocsátott egy olyan viszontgaranciát, amiből rosszabb esetben az is következhetett volna, hogy a cégnek több milliárd forint kötelezettsége keletkezik. Ennek megítélése külön eljárást igényel. A vagyonkezelőnek kiadtuk a feladatot: vizsgálja ki, hogyan fordulhatott ez elő és tegye meg a jogi lépéseket. Abban az időszakban, amikor a Malév nem állami tulajdonban volt, nem ez volt az egyetlen aggályos ügy, volt már feljelentés. 

- Összesen milyen értékű ügyletekre vonatkoznak ezek az eljárások?

- A legnagyobb értékű a viszontgaranciára vonatkozó ügy. Már azért is, mert az eredetileg nem 32 millió euróra vonatkozott, hanem lényegében korlátlan garanciavállalás volt. Ezenkívül néhány millió eurós szerződések, bizonylat nélküli kifizetések fordultak elő a privatizáció utáni időszakban – itt már megtörténtek a büntető feljelentések.

- Az utóbbi napokban keveset hallani a devizahitelesek megmentéséről. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy egy azonnali lépésben milyen hatásokkal járna a hitelek forintra váltása, évente milyen terhet jelentene a magyar állam számára?

- Ez megjósolhatatlan. A devizahitelek forintra váltásának két költsége van. Az egyik a kamatkülönbözet, amelyet valakinek ki kell fizetni – vagy a magánszemélynek vagy annak, aki ezt támogatja. Ez nem egyszeri teher, évente több száz milliárd forintot jelent. Emellett azt is el kell dönteni, hogy az árfolyam-különbözetet ki fizeti. Ha most konvertáljuk forintra a devizahiteleket, akkor azokat magasabb árfolyamon fagyasztjuk be. Ugyanakkor a jövőbeli devizakockázatot is viselni kell, hiszen egy jövőbeli kockázat is terhelhetné a büdzsét, ha az állam azt is átvállalja. Gyakorlatilag folyamatosan szinte korlátlan költséget jelentene, vagy a magánszemélyeknek kellene szembenézniük egy sokkal magasabb törlesztőrészlettel. Nem hiszem, hogy a hitelesek örülnének egy olyan állami intézkedésnek, amelynek révén jóval többet kell fizetniük.

- Az euró bevezetése nem szerepel a kormányprogramban még említés szintjén sem. 

- A programban a komplett gazdaságpolitika sem lett kibontva. Nem tudni, hogy az új kabinet milyen hiánypályát céloz meg több évre, nem látni, hogy kiadásokat akar-e lefaragni. Többféle intézkedéssel kapcsolatban lehet fantáziálni, de a költségvetési hiány faragása megkerülhetetlen. És az adópolitikát sem látjuk. Márpedig gazdaságpolitika nélkül nem határozható meg az euróbevezetés céldátuma sem. 

- Az adóátalakításokkal kapcsolatban néhány ötlet felmerült, ezek között a szuperbruttó kivezetése, ami önmagában 400 milliárd forintba kerülne, de a kisadók megszüntetése is szóba került. Melyek azok a lépések, amelyek még az idén megléphetők, illetve meg kell lépni?

- Az idén apró lépések tehetők, amit meg lehetett tenni, azt megtettük. Idén volt egy nagyarányú szja-csökkentés. Az adórendszer további lépéseit a jövőre nézve kell tervezni. Ami eddig elhangzott, abban racionális és az általunk elkezdett lépések folytatását is látom, de vannak olyan elemek is, amelyek politikai jelképnek tűnnek, ilyen a szuperbruttó kivezetése. A kisadók megszüntetése teljesen racionális, ezek közül többet mi is kivezettünk. Tavaly februárban a Reformszövetség egy koherens adóprogramot állított össze. E szerint egy egykulcsos vagy ahhoz hasonlító adórendszer lenne az ideális, alacsony kulcsokkal, kisebb járulékteherrel, kisadók kiirtásával és lehetőleg az iparűzési adó kivezetésével. Kérdés, ezt milyen ütemben lehet véghezvinni, hogy ne álljon fejre a költségvetés és az ország. A Reformszövetség ennek megvalósítására három évet mondott, ebből az első évet mi megcsináltuk, vagyis két év alatt el lehetne érni. Mindenki nagyjából tudja, milyen lenne a megfelelő rendszer, de a feladat nem az szja-kulcsok megállapítása, hanem az, hogy megteremtődjék ennek a feltétele.

- Söralátétre el kell férjen a bevallás?

- Ez bonyolult elméleti vita, bár ebben is a jelképes értékű megfogalmazásra utalnak a politikusok. Lehetne egyszerűsíteni az adórendszeren, csak mire egy egyszerű állapotig eljutunk, addig komplikált változásokon kell keresztülmenni, amit a vállalkozások és magánszemélyen úgy élnek meg, mint újabb és újabb változást. A kulcsok, a járulékok számában lehet egyszerűsíteni, de ezen túl minél egyszerűbb a rendszer, annál kevésbé tud megkülönböztetni. Egy söralátét méretű adóbevalláson lehet, hogy nem fér el a családi adózás, hiszen ott már meg kell különböztetni egyedülállót, gyermektelen párokat, két-három-négy gyereket nevelő párokat vagy egy-két-három gyereket egyedül nevelőket. Bizonyos társadalmi fejlettségi fokon megvan a határa az egyszerűsítésnek. Nem lehet olyan adórendszert csinálni, amely egyáltalán nem különböztet meg semmilyen családi vagy egyéb sajátságot – főleg, ha motivációt is szeretnék az adórendszerbe tenni. Én az egyszerű bevallás híve vagyok, olyan fokú egyszerűsítésekkel, amelyek a társadalom szempontjából fontosak. A söralátétet egyfajta jelképnek tekintem, hacsak nem születnek olyan törvények, hogy a söralátétek méretét meg kell tízszerezni. 

- Az idén 162 év után megszűnik az önálló pénzügyminisztérium. Ez mennyiben fogja megnehezíteni vagy éppen megkönnyíteni a költségvetési fegyelem megtartását?

- Nem tudom. Van több ország, ahol ilyen rendszer működik, bár azokat nem a válság alatt hozták létre, hanem több év alatt. A válság idején még fontosabb a költségvetési fegyelem és gazdálkodás, és felmerülnek az emberben kérdések, hogy amikor egy kézben összpontosul a pénz költése és megtakarítása, akkor hogyan oldhatók fel ezek a belső konfliktusok. Illetve önmagában az is kérdés, hogy a kormányüléseken, ahol a végső döntések megszületnek, nem fog ülni olyan ember, aki kizárólag a költségvetés szempontjait fogja védeni, akkor hogyan tartható fenn a fegyelem. Ez a jövő próbája lesz, drukkolok nekik, hogy sikerüljön.