A lapnak adott interjúban elmondta, szeretnék utolérni az osztrákok teljesítményét 2019 végéig úgy, hogy a turizmusból származó bevétel Magyarországon is elérje a GDP 16 százalékát - írja az MTI.

A napokban elindított Kisfaludy turisztikai fejlesztési programról elmondta, a turizmus területén minőségi fordulatra van szükség, s úgy érzik, ennek most jött el az ideje. A koncepció kialakításához áttekintették a turizmus teljes területét, hogy hol, milyen fejlesztésekre van leginkább igény. Hozzátette, mivel a bevételek legjelentősebb részét, kicsivel több mint négyötödét a szállodák és panziók adják, elsőként ezek fejlesztésével kívánnak foglalkozni. Közölte, a kormány programjának segítségével az összes vidéki kereskedelmi szálláshely megújulhat 2030 végéig. (A Balatonnál vásárolna? - Akkor ez a hír érdekelni fogja.)