Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Paks II. atomerőmű fizikai védelmi engedélyeztetési eljárása a hiánypótlásokat is figyelembe véve várhatóan augusztusig tart - árulta el a Népszavának az Országos Atomenergia Hivatal (OAH). A fizikai védelmi terv alapvetően a tervezett nukleáris blokkok külső behatolás elleni intézkedéseit részletezi, és  nem keverendő össze a hatóság által ez idő tájt szintén vizsgált "központi", úgynevezett létesítési engedélykérelemmel. A fizikai védelmi eljárás megindulásának tavaly szeptember 24-i közleménye szerint a hatóságnak alapvetően 8 hónap állt rendelkezésére dönteni. Ez pedig most járna le.

Míg az OAH korábbi tájékoztatásai szerint a hiánypótlások tovább nyújthatják a határidőt, illetve Paks II. létesítési engedélykérelme kapcsán a tavaly június 30-i benyújtás óta már zajlott két ilyen kör, mostani tájékoztatásuk szerint "az OAH célja, hogy az eljárásra rendelkezésre álló 12+3 hónapos időkereten belül döntést hozzon". A jelek szerint mindenesetre a létesítési eljárással ellentétben a - kevésbé szem előtt lévő - fizikai védelmi engedélyeztetés határidejét a hiánypótlások kinyújtják.

Ennek kapcsán megemlítendő a hatóság munkaerőhiánya, amire bár folyamatosan panaszkodnak, rendre hozzáteszik, hogy ez a körülmény semmilyen kötelezettségük minőségét nem rontja.

A munkagödör előzetes engedélyezési ügyével kapcsolatos kormányzati erőfeszítések egyelőre szintén kevésnek tűnnek. A kormány még uniós külön engedélyt is szerzett a gödörásás, a résfalazás és a talajszilárdítás előrehozott, vagyis a létesítési eljárás alatti engedélyeztetése és megkezdése érdekében. A Süli János szakminiszter által eredetileg tavaly októberre kérelmek azonban máig váratnak magukra. Az üggyel kapcsolatos érdeklődésre se a miniszter, se az állami Paks II. Zrt. nem válaszol.