Az orosz állami hírügynökség azzal kapcsolatban keresett meg szakértőket, hogy aláírta az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt a Pakson létesítendő két új, egyenként 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokkra vonatkozó három megvalósítási megállapodást.

Nyikolaj Kavesnyikov, a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (Egyetem) - orosz nevének rövidítésével MGIMO - európai integrációs tanszékének vezetője úgy látja, hogy az aláírt szerződés nem sérti az Európai Unió által Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket, így Magyarország azokkal összhangban cselekedett.

QP | Quality Placement

Másfelől egy ilyen fontos szerződés aláírásának ténye, ebben a bonyolult politikai helyzetben, arról tanúskodik, hogy a magyar kormány "hajlik arra, hogy racionálisabban viszonyuljon az ukrajnai válsághoz és az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokhoz" - mondta a szakértő.

A tanszékvezető hozzátette, túlzás lenne azt állítani, hogy Magyarország nem támogatja az uniós szankciókat, és túl korai lenne arról beszélni, hogy jövő márciusban a büntetőintézkedések eltörlését fogja követelni. Kirill Koktis, a MGIMO politikaelmélet tanszékének docense úgy látja, hogy Magyarország "elég oroszbarát politikát folytat, mivel az EU-tagság Kelet-Európa számára inkább veszteségekkel, semmint haszonnal jár".

Azt mondta, az EU-hoz tartozás a tagállamok számára költségekkel jár, de az előnyök még nem mutatkoznak meg. "Miután Magyarország meglehetősen súlyos pénzügyi válságot élt át, sokkal óvatosabban fogadja az európai javaslatokat és az összeurópai kezdeményezéseket" - fogalmazott.

A szakértő helyzetértékelése szerint Magyarország látja, hogy "az orosz orientáció előnyösebb lesz számára, ez lehetővé teszi, hogy valamiképpen életben tartsa gazdaságát".