Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hónapok óta harcol a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakításáért, csökkentené az akadémia forrásait és kutatóintézeteit. Az MTA-val szembeni egyik fő kormányzati érv, hogy az akadémikusok nem azt kutatják, amire a gazdaságnak és az államnak szükséges lenne.

Palkovics az életrajza szerint 2006-ban lett az akadémia levelező tagja, 2013 óta rendes tagja. Emellett 2000-től az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (Sztaki) munkatársa. Ugyanakkor Palkovics úgy kapott fizetést mindkét helyről, hogy utoljára 2014-ben publikált - olvasható a magyarnarancs.hu cikkében. Legalábbis sem saját doktori oldalán, sem az MTA hivatalos publikációs jegyzékében, a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT), sem a Sztaki publikációs jegyzékében nincs nyoma újabb tudományos tevékenységnek.

Az akadémia rendes tagjaként havi 455 ezer forintot kap Palkovics, míg a Sztakitól (legalább tavaly júniusig) havi 800 ezer forintot kapott. A törvény szerint "az akadémikusnak tudományos alkotómunkájára, tudományos teljesítményére tekintettel" jár a tiszteletdíj, a Sztaki viszont külön szerződés alapján fizetett Palkovicsnak. A szerződéses adatokat tavaly augusztusban kérte ki az Átlátszó.

A Magyar Narancs kérte az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, küldjék meg Palkovics esetleges 2014 utáni publikációit, a válaszukban azonban gyakorlatilag elismerik, hogy a miniszer nem publikált, mióta a kormányban dolgozik. "Kutatási tevékenysége így azóta csak szakmai tanácsadásra terjedhet ki" - írta a tárca. - "Palkovics László nem tartja elfogadhatónak azt az egyébként bevett gyakorlatot, hogy olyan publikációkon tüntesse fel a nevét szerzőként, amelyeknek csak az előkészítésében vagy koordinálásában vett részt."