Az energiaellátás szempontjából Magyarországnak, amennyire csak tud, függetlenednie kell a környezetétől - mondta Palkovics László az EU-tagországok energiaügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követően, Kadri Simson energiaügyi uniós biztossal folytatott megbeszélésének részleteit ismertetve.

Magyarország az energiaellátás szempontjából már több mint egy évtizede megkezdte a függetlenedést, mára minden környező ország irányából van gáz- és villamosáram- átadóhelye. Magyarország azzal is foglalkozik, hogy ha egyetlen irányból sem érkezik energia, miként tud olyan energiahelyzetet teremteni, amely a helyben előállított energiára alapul - tette hozzá.

Magyarország módosította az energiarendszerre vonatkozó tervét, hogy ki tudja elégíteni a 2030-ig megvalósítani tervezett klímacélokat, és hogy el tudjon mozdulni a 2050-es célok teljesítése felé - közölte a technológiai és ipari miniszter. Magyarország olyan beszerzéseket tervez, amelyek alkalmasak arra, hogy a gazdaságot környezetbaráttá tegye, vagy amelyek megoldást jelentenek az energiatárolásra.

Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió részt vegyen a beruházások finanszírozásában, hiszen nemcsak egy magyar programról van szó, hanem egyben Európa energia-függetlenedési problémáját is megoldja - mondta Palkovics.

A miniszter szerint Magyarország gázellátása biztosított. Mivel azonban az is megtörténhet, hogy az ellátás akadozik vagy megszakad, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország energiakészlete biztosított legyen.

A magyarországi gáztározók feltöltöttségére vonatkozóan a miniszer emlékeztetett: a tározókat kapacitásuk legalább 80 százalékáig fel kell tölteni a 2022-2023-as téli időszak kezdetét megelőzően. Magyarországon az előírt mennyiség feltöltésének több mint kétharmada már teljesült - tette hozzá Palkovics László. (Szijjártó Péter hétfőn azt közölte, hogy 39 százalék fölött van a gáztározók töltöttségi szintje.)