Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A NAPI Gazdaság cikke A Fővárosi Közgyűlés várhatóan még májusban dönt az úgynevezett településszerkezeti tervről (TSZT), amely 2004 szeptemberében elkészült, de a kormány késlekedő támogatása miatt csak most kerülhetett a döntéshozók elé. A javaslat egyszerűsítené Budapest úgynevezett alulhasznosított területeinek megújulását, elősegítené a barnazónás iparterületek modernizálását, továbbá új „városkapukat” nyitna a külső kerületekben. A funkcióváltó területek közé tartozik az úgynevezett budai északi kapu (Békásmegyeren), a káposztásmegyeri és az M3-asnál lévő területek, vagyis az észak-pesti és az M3-as „kapuk” – a város határához közeli területek – fejlesztése, akárcsak egy pestszentlőrinci és egy soroksári, illetve az M5-ös melletti terület. A TSZT közgyűlési előterjesztésének feltétele a kormány véleménynyilvánítása. Ez megtörtént azzal, hogy Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter Demszky Gábor főpolgármesternek levelet írt. A NAPI Gazdaság birtokába került levél szerint a kormány egyetért ugyan a TSZT-vel, de számos „észrevétele” lenne. Kolber bírálta, hogy a TSZT növelné a beépítésre szánt területeket Budapesten. A miniszter szerint a terv a központi helyektől távolabbi kereskedelmi és szolgáltató területek fejlesztésével rontja a tömegközlekedést, növeli a környezetre ártalmas forgalmat, s a „közúti közlekedés ellehetetlenüléséhez” vezet, veszélyezteti a környezetet és károsan alakítja a városklímát is. Kolber konkrét példákat is említ, így a TSZT a Ferihegyi repülőtér térségében nincs összhangban egy törvénnyel és egy, védőövezetekre vonatkozó kormányrendelettel, mert „olyan beépítésre szánt területeket jelöl ki a védőövezeten belül, ami ott nem megengedett”. Kolber felhívja a figyelmet ezenkívül a magas épületek emelésének veszélyeire, s hangsúlyozza: a terv nincs összhangban a budapesti városfejlesztési koncepció elveivel, a főváros népességének csökkenése ellenére növeli a beépítésre szánt területeket. A vita kirobbanása után Kolber a NAPI Gazdasággal közölte: a tervet a kormány „ténylegesen támogatja”, ám az önkormányzathoz eljuttatott állásfoglalásában lévő számos észrevétel elfogadását várják a fővárostól. A fővárosi önkormányzat viszont azt hangsúlyozza, hogy Kolber javaslataival részben egyetértenek, részben viszont túlhaladottak a miniszter észrevételei. A főváros a mostani tervvel a kerületek korábbi javaslatait próbálta beépíteni a TSZT-be, ezeket a javaslatokat pedig legegyértelműbben éppen a külső kerületek szocialista, tehát a nagyobbik kormánypárthoz tartozó polgármesteri fogalmazták meg. Ők kezdeményezték korábban Schneller István budapesti főépítész leváltását is, akinek távozásáról az elmúlt napokban ismét felerősödtek a híresztelések. Tiba Zsolt főjegyző ugyanakkor többször cáfolta ezt. Schnellert korábban „fejlesztésellenes” nézetei miatt bírálták a kerületek, vagyis éppen Kolber mostani észrevételeihez közeli véleménye miatt.