Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Tordai Bence a Facebookon közvetített, a Karmelita kolostor előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Fidesz-kormány "felelőtlen, érzéketlen és embertelen" hozzáállása miatt történhetett meg, hogy ilyen sokan megfagytak Magyarországon. Hozzátette, csak az elmúlt négy évben 940 magyar halt meg kihűlés miatt.

Ezért a Párbeszéd azt szeretné, hogy olyan kormányzás legyen Magyarországon, amely az embert helyezi a középpontba, és például gondoskodik arról, hogy ne fagyjanak meg az idős, beteg, szegény honfitársaink - mondta az MTI tudósítása szerint.

Jelezte, hogy szombaton benyújtottak egy határozati javaslatot az Országgyűlésnek, amely rögzíti azt a tíz területet, ahol azonnali intézkedésekre lenne szükség.

A javaslatok között szerepel, hogy meg kell erősíteni a szociális ellátást a nagy hidegek idején, emelni kell a szociális ellátás, ezen belül kiemelten a hajléktalanellátás színvonalát, emelni kell a szociális munkások bérét, alkotmányos joggá kell tenni a lakhatást és szociálisbérlakás-programokat kell indítani.

Kiemelte, általában is nagyon rossz a magyar házak és lakások energetikai állapota: nyolcvan százalékuk nem felel meg az elvárásoknak. Ezért - folytatta - el kell indítani egy átfogó lakásfelújítási programot, és gondoskodni kell arról is, hogy azok, akik "energiaszegénységgel" küzdenek, önrész nélkül hozzájussanak a szigetelési és egyéb lehetőségekhez.

"Ez lenne tehát az a cselekvési program, amit a kormánynak már réges-régen ki kellett volna dolgoznia, de amelynek a kidolgozására most a Párbeszéd egy országgyűlési határozati javaslatban szólítja fel a kormányt, mert az mindannyiunk közös felelőssége, hogy hogyan bánunk legelesettebb embertársainkkal, és ennek egy nagyon erős, nagyon megrázó mérőszáma, hogy hányan veszítik életüket telente kihűlés miatt" - fogalmazott Tordai Bence.