Az Országgyűlés honlapján megjelent törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, az előadója pedig Varga Judit igazságügyi miniszter.

Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében egyes törvények módosításáról címet viselő javaslat előbb az európai uniós csatlakozással kapcsolatos 2004-es törvényt módosítja. Ebben szerepel az, hogy az OLAF (az Unió csalásellenes hivatala) megkeresése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőri támogatást nyújt a helyszíni ellenőrzés vagy vizsgálat lefolytatásához. Ha a vizsgált személy felróhatóan nem tesz eleget az együttműködési kötelezettségnek, vele szemben a NAV egymillió forint közigazgatási bírságot szab ki. A bírság ismételten is kiszabható, és helyette figyelmeztetés nem alkalmazható, továbbá a bírság összegére vonatkozóan nincs helye mérlegelésnek.

A bírságot tartalmazó határozattal szemben közigazgatási per, a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül indítható.

A következő rész a 2010-es NAV-törvényt módosítja. Ebben szerepel, hogy a pénzügyőr az OLAF vizsgáló kérésére felvilágosítást kérhet, ha alaposan feltételezhető, hogy a megkérdezett az OLAF ellenőrzésének, helyszíni vizsgálatának lefolytatásához szükséges közlést tehet, valamint igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát az OLAF ellenőrzésének, helyszíni vizsgálatának végrehajtása érdekében kell megállapítani. A pénzügyőr - az OLAF ellenőrzésének, helyszíni vizsgálatának lefolytatása érdekében - bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja hiányában is beléphet a magánlakásnak nem minősülő helyiségbe, de a magánlakásba ekkor nem léphet be.

Ha az OLAF helyszíni ellenőrzéséhez vagy vizsgálatához való segítségnyújtáshoz bírói szerv általi engedély szükséges, az engedélyt a nemzeti csalásellenes koordinációs szolgálat (AFCOS) legalább 72 órával előre kérelmezi. Ilyen engedély alapján az OLAF előre igényelheti pénzügyőr jelenlétét, ha a tervezett helyszíni ellenőrzéssel és vizsgálattal szembeni ellenállás veszélye áll fenn.

A közbeszerzési törvény módosítása kötelezővé teszi a közbeszerzést a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk létesített vagy fenntartott jogi személyek részére is.

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról tavaly hozott törvény módosítása kimondja: az alapítvány, illetve az általa létesített vagy fenntartott jogi személyek - beleértve ezek legfőbb szervének és felügyelőbizottságának elnökeit és tagjait, valamint mindezek foglalkoztatottjait - meg kell feleljenek az összeférhetetlenségi szabályoknak. Tehát az, aki a feladatai 

- pártatlan, tárgyilagos és elfogulatlan ellátására gazdasági érdeke

- vagy bármely egyéb közvetlen vagy közvetett személyes érdeke vagy körülménye miatt (ideértve a családi, érzelmi okokat, politikai vagy nemzeti hovatartozást is)

nem vagy csak korlátozottan képes, köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az alapítvány vagy a csatlakozó vagy mindezek számára közvetlen vagy közvetett módon vagyont juttató érdekeivel ellentétes lehet.

Akivel szemben összeférhetetlenség vagy annak a kockázata vagy látszata fennáll, köteles azt a döntéshozatalt megelőzően írásban – vagy előre nem látható körülmények esetén jegyzőkönyvbe rögzítetten szóban – haladéktalanul bejelenteni. Rögzítendő az összeférhetetlenség bekövetkezése, megállapítása is, amely döntést elektronikus úton az alapítvány közzé kell tegye a döntést követő egy héten belül, legalább egy évig tartó időtartamra. Amennyiben az összeférhetetlenség fennállta megállapítást nyert, a közérdekű vagyonkezelő alapítvány köteles biztosítani, hogy az érintett személy az alapítványi döntéshozatalban nem vehet részt.

A bejelentésre vonatkozó kötelezettséget a törvény majdani hatálybalépéstől kell alkalmazni azzal, hogy az új összeférhetetlenségi szabályok miatt szükségessé váló alapító okirat módosítást mielőbb, de legkésőbb 2022. december 31. napjáig be kell nyújtani a bírósághoz.

A bemutatott szöveg úgy értelmezhető, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumi, illetve felügyelőbizottsági tagjai nem változnak. Mindössze ezek egyedi döntéseiben nem vehetnek részt azok, akik elfogultságot jelentenek.