Az ülésnap délelőtt 11 órakor, napirend előtt felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezt követően - az ülés második hetében megszokott módon - másfél órában tehetik fel a kormány tagjaihoz címzett kérdéseiket, majd hatvan percben azonnali kérdéseiket - írta az MTI.

A kabinet törvényalkotási programja alapján az őszi ülésszakban a nagyobb terjedelmű, elfogadni tervezett jogszabályok közé tartozik - a pénteken tárgyalt - 2018-as zárszámadás, az egyes eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról szóló törvényjavaslat, illetve a cégnyilvánosságról és cégeljárásról szóló előterjesztés. Utóbbi célja a cégbírósági munka súlypontjának áthelyezése a törvényességi felügyeletre.

Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításával a helyközi autóbuszos közszolgáltatás pályáztatási rendszerén változtatnának, továbbá megteremtenék a közös elektronikus jegyrendszer feltételeit. Az egyes energetikai tárgyú törvények módosításával ágazati törvényeket vonnak össze, a szakképzési törvény megváltoztatásával pedig új alapokra akarják helyezni a szakképzési rendszert.

Folyamatban van a Nemzeti Eszközkezelő Program módosítása is.