A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés 12 órakor a közelmúltban 101. életévében elhunyt Bálint György volt SZDSZ-es képviselőre, kertészmérnökre, valamint a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákra történő emlékezéssel kezdődik - kezdi összefoglalóját az MTI.

A napirend előtti felszólalásokat követően két órában hangozhatnak el az azonnali kérdések, az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig 30 perc áll rendelkezésre.

A képviselők ezt követően döntenek a 2021-es büdzséhez benyújtott módosításokról, majd az Országgyűlés alelnökévé választhatják a jobbikos Brenner Kolomant, aki az ellenzéki frakcióból kilépett Sneider Tamást válthatja a házvezetésben. Az ülésen a szocialista Bangóné Borbély Ildikó mentelmi ügyében is határoznak.

Szerdán és csütörtökön a pénteken elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseiről tárgyalnak.

A Ház pénteken 24 javaslatról szavaz. A 2021-es költségvetés elfogadása mellett dönthetnek egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokról.