193 igen szavazattal elfogadta péntek délelőtt a parlament, hogy 2021-től fokozatosan visszavezetik a 13. havi nyugdíjat. Az első évben egy-, a második évben kettő-, a harmadikban háromheti nyugdíj jár majd, míg végül 2024-ben egy teljes havi plusznyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, és onnantól minden évben egy teljes havi jár.

Az Országházban az Infostart gyűjtése alapján rengeteg törvéyről döntött a többség.

  • A kormány a műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv alapján a műanyag fültisztító pálcikákat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverő pálcikákat, továbbá az úgynevezett expandált polisztirolból készült étel- és italtároló edényeket tilthatja be a jövőben.
  • Az Országgyűlés a közérdekű nyugdíjas szövetkezeteket segítve módosította a Bérgarancia Alapról szóló törvényt. A képviselők 152 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 40 tartózkodás mellett fogadták el a változtatásokat kormánypárti képviselők javaslatára.
  • A parlament tűzvédelmi szakhatóságként jelölte ki a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát a nukleáris létesítmények építésével, bontásával és használatbevételével összefüggésben.
  • Az Országgyűlés pontosította a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényt, miután a Ház 156 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 26 tartózkodás mellett elfogadta kormánypárti képviselők ezt kezdeményező javaslatát. A változtatások elsősorban azt szabályozzák, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal döntése alapján miként kerülhetnek állami vagy önkormányzati tulajdonba a víziközműnek minősített infrastruktúrák.
  • A parlament felhatalmazta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy meghosszabbítsa a naperőművek telepítésére adott támogatások határidejét, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány miatti készlethiány jelentősen megnehezítette ezen beruházások kivitelezését.
  • A jövőben új lakások épülhessenek a városok rozsdaövezeteiben. A képviselők 135 igen szavazattal, 32 nem ellenében és 28 tartózkodás mellett fogadták el a módosításokat, amelyek értelmében kedvezményes, 5 százalékos forgalmi adóval készülhetnek legfeljebb 150 négyzetméter nagyságú lakások a rozsdaövezetekben.
  • Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy a kultúráért felelős miniszter nemzeti emlékpontokat jelöljön ki a Nemzeti Kegyeleti Bizottság javaslatára.
  • Az olimpiai érmes után járó özvegyi járadék teljes összegét megkaphatja a kiskorú gyermeket nevelő özvegy - döntött egyhangúlag, 195 igen szavazattal a Ház kormánypárti képviselők kezdeményezésére. Tízről öt évre csökken a jogosultsághoz szükséges együttélés időtartama. Eddig az özvegynek a járadék 50 százaléka járt, mostantól azonban a gyermekek nagykorúvá válásáig a 100 százaléka.
  • Az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex magyarországi átültetéséhez szükséges törvényi szabályozást fogadott el az Országgyűlés. Az elektronikus hírközlési törvényt érintő változtatásokat 176 igen, öt nem szavazattal és 12 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.
  • Fenntartóváltás történik szeptember 1-jétől a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél is, az erről szóló törvénymódosítást 135 igen, 60 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés. A parlament felhívta a kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Színház- és Filmművészetért Alapítvány közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására.
  • További felsőoktatási intézményeknél valósulhat meg a fenntartóváltás a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása értelmében, amelyet 134 igen, 60 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés. A változtatás megteremti a jogszabályi alapjait annak, hogy az érintett vagyonkezelő alapítványok megszerezhessék az állami tulajdonú, Nemzeti Földalapba tartozó, de jelenleg is az intézmények vagyonkezelésében lévő földek vagyonkezelői jogát.
  • Az Országgyűlés 152 igen, 33 nem és tíz tartózkodás mellett elfogadta a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a részére történő vagyonjuttatásról szóló, a külgazdasági- és külügyminiszter által előterjesztett, sarkalatos jogszabályt.
  • A képviselők 139 igen szavazattal és 55 tartózkodás mellett elfogadták az agrárminiszter előterjesztését a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről.
  • A jelnyelvből tett vizsga is államilag elismert nyelvvizsga lesz a jövőben, azt a felsőoktatási törvény is elismeri majd, és egyértelművé válik, hogy azután is jár nyelvi pótlék.
  • Ingyenes tankönyvellátást biztosít 2020 szeptemberétől valamennyi tanulónak a nemzeti köznevelési törvény módosítása, a változtatást 151 igen szavazattal, 33 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett fogata el a Ház.