A magyar jegybanknak most tennie kell azért, hogy az inflációs szellem visszakerüljön a palackba. A járvány miatt elhalasztott, most megjelenő fogyasztás az inflációt fogja emelni, az olaj és az áram ára szépen lassan, de emelkedik, és karácsony tájékán erőn felül fognak költeni az emberek, ezért nem látom, hogy miért csökkenne az infláció - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a portálnak.

Azok a folyamatok, amelyeket ma látunk az inflációban, már a Covid előtt is láthatóak voltak, most pedig minden visszatér a vírus előtti pályára. Éppen ezért azt gondolom, hogy nem kampányszerűen kell javítani a versenyképességet, visszaszorítani az inflációt, vagy támogatni a vállalatokat, hanem folyamatosan.

Ezt nem lehet egyik napról a másikra befejezni, megszüntetni, ahogy az MNB Növekedési hitelprogramával is történt. Be kellett volna jelenteni előre, hogy megszűnik. Emiatt kellett a Széchenyi kártya 0 százalékos hitelét bevezetni, a vállalatoknak ugyanis a kiszámíthatóság a legfontosabb. Ha ezt nem kapják meg, akkor jön az összeomlás - tette hozzá Parragh.

A kamarai elnök röviden elintézte a hamarosan kezdődő bértárgyalások kérdését is: véleménye szerint mivel a munkaadói szervezeteknek gyenge a tudományos háttere, a munkavállalók szervezettsége pedig kifejezetten alacsony, a jelenlegi egyeztetési rendszert elavultnak tartja. Egy másik gondoltatából pedig kiderül, hogy az Orbán Viktor kormányfő által is felvetett bruttó 200 ezer forintos minimálbért pedig a magyar gazdaság el tudja viselni.

Ma már nem a román munkaerő keres Magyarországon állást, hanem lassan fordítva. Még 1998-ban azt gondoltuk, hogy az olcsó szlovák munkaerő jön majd dolgozni hazánkba a nagy termelő gyárakba, ezért fejlesztettük is a közlekedést, ma már azonban erről nem is álmodunk, ott jobban lehet keresni, ezért a magyarok járnak át. Nem szeretném, hogy ugyanez megtörténjen Románia esetében, ezért is kell emelnünk a béreket, miközben fel kell lépnünk a feketegazdaság ellen - tette hozzá az MKIK elnöke.