A pedagógus szakra jelentkező és felvételt nyerő hallgatók száma évről-évre csökken. Míg 2016-ban a jelentkezők száma 20 286, a felvettek száma 10 167 volt, 2022-ben már csak 11 977 és 6453 fő. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 6 évben felére csökkent azon fiatalok száma, akik tanárként szerettek volna továbbtanulni, és azoké is, akik valóban elkezdték a pedagógusképzést - írja a HÖOK.

A fenti számokból világosan látszik, hogy az elmúlt időszak köznevelést érintő folyamatai és döntéshozói irányai nem támogatják azt a világos nemzetstratégiai célt, hogy a pedagóguspálya népszerű és vonzó karrier lehessen a tehetséges fiataljaink számára - írja a hallgatói érdekképviselet.

Pénz kérdés is

Ehhez arra lenne szükség, hogy pedagógusaink nem csak szakmailag, de egzisztenciálisan is megbecsült tagjai lehessenek társadalmunknak. Ezt a célt pedig megfelelő politikai döntések nélkül nagyon nehéz lesz elérni - közölte a HÖOK.

A szervezet szolidaritását fejezi ki a pedagógusok és a diákok mellett.

Rossz irány, rossz folyamat

"Egyetemistaként átérezzük azoknak a középiskolás diákoknak a csalódottságát és félelmeit, akik a jelenlegi helyzetben úgy érzik, a tanáraikkal kapcsolatban született méltánytalan intézményes döntések (mint a polgári engedetlenség keretében tiltakozó tanárok kirúgása, mások fizetéscsökkentése - a szerk.) csökkentik a tanuláshoz való jogukat. Tanár szakos hallgatótársaink védelmében pedig azt kérjük a döntéshozóktól, hogy igyekezzenek megszüntetni a tanári hivatás körül kialakult káros politikai-társadalmi légkört, és kezdjünk el közösen dolgozni egy olyan Magyarországért, ahol tiszteletreméltó és megbecsült döntés lesz a tanári hivatást választani.

Szomorú dolog egyetemistaként azt tapasztalnunk: jelenleg nem ebbe az irányba tartunk" - közölte a HÖOK.

Két újabb sztrájk a tanárokért

Szerdán tanárok, diákok és szülők demonstráltak az oktatás és az oktatók helyzetének javítása érdekében, az iskolákban és közterületeken. A budapesti Kossuth téri rendezvényen mintegy negyvenezres tömeg gyűlt össze. A PDSZ október 14-re újabb pedagógussztrájkot hirdetett, a szakszervezetek szerint a közoktatás az összeomlás szélén áll. Októbert 23-ára diákmozgalmak szerveznek újabb szolidaritási akciókat.