Négyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban - jelentette be csütörtökön Kásler Miklós miniszter a Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban. Csakhogy a PDSZ szerint Kásler miniszter szavaival szemben semmiféle "támogatásról" nincs szó:

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett EFOP-3.1.11-19 kódjelű felhívás egy feladat megvalósításához kötendő összeg.

A 6,43 milliárd forintos keretösszegű támogatás kedvezményezettje az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ, amellyel a kiválasztott pedagógus kétoldalú megállapodást köt, hogy a tanóráin megvalósít egy másfél oldal hosszan felsorolt követelményrendszert.

Ez a projekt alapvetően figyelemre méltó lehetne, de leginkább bizarrnak tűnik: a teendők között olyan feladatok szerepelnek, mint az, hogy

a tanév keretében a pedagógusnak, valamint a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazottaknak ezért kiemelt figyelmet kell fordítania a digitális oktatásba való bekapcsolódáshoz szükséges kompetenciák megerősítésére; a közösség újraépítésére; felelősség és énkép megerősítésére; egyéni motivációk kialakítására, a "tanulás öröm" megerősítésére

- írja honlapján a PDSZ.

A pályázat módszertani ajánlásokat nem tartalmaz, arról viszont rendelkezik, hogy a Kréta rendszerben legyen egy "tanórához kapcsolódó felületet, melyben jelölésre kerülhet, hogy a projektben elvárt szemlélettel került-e az adott tanóra megtartásra vagy sem." Azaz a PDSZ szerint nehéz eldönteni, hogy ez most puputeve-e, vagy pulóver formájú puputeve.

Az azonban biztos, hogy ez egyáltalán nem egy egyszerű támogatás, ahogy Kásler úr atyaian elővezette videóinterjújában - írják.

A program aránytalanul komoly követelményeket támaszt a résztvevő pedagógusokkal szemben nettó 300 ezer forint körüli összegért cserébe - amelyekhez nem látszanak a kompetenciák, a tudásmegosztási módszertanok, a keretösszeg pedig nem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy ilyesmi megvalósulhasson.

A szakszervezet a visszafizetési kötelezettségre is felhívja a figyelmet. Ugyanis a "kásleri támogatást", részben vagy egészben, vissza kell fizetni, ha egyes "indikátoroknak" nem felelt meg az intézmény, pl. " előző tanév félévében kimutatott arányhoz viszonyítva" növekedett az iskolai hiányzások aránya.

A program inkább egy gyors látszatintézkedésnek tűnik abban a formában, amit eddig látunk belőle: egy csapásra elmondhatják, hogy kezelik a leszakadó régiók igényeit és lám, a pedagógusok is kaptak egy kis pénzt -. állítják az érdekvédők.

A PDSZ amúgy is nagyon szerencsétlennek és károsnak tartja azt a megoldást, hogy a kormányzat nagy ritkán egy-egy összeg erejéig premizálja a munkavállalók egy részét. Ez rossz gyakorlat. Különösen akkor az, amikor a követeléseik alapvető eleme az a Fidesz és a kormány által is megígért, törvénybe is foglalt majd elkaszált elv, miszerint a pedagógus-bértábla tételei a mindenkori minimálbérhez igazítva emelkedjenek.