Nemrég az Aldi, a Lidl és a CBA is bejelentette, hogy néhány kategóriában akár 15-25 százalékos árcsökkentés is jöhet. Ezután a Penny sem akart sokáig hátra maradni az árversenyben:

húsz százalékkal csökkenti a Penny a vaj árát – közölte a kiskereskedelmi lánc magyarországi kommunikációs vezetője.

Kazatsay Eszter elmondása szerint a döntés mögött a beszerzési árak csökkenése áll. 

A Pennynél folyamatosan tárgyalunk a beszállítóinkkal a kedvezőbb beszerzési árakért, amit természetesen a vásárlóink felé továbbítunk

–  fogalmazott a szóvivő a Világgazdaságnak

Kazatsay Eszter arról is beszélt, hogy a fogyasztói élelmiszerkosár átalakult: az utóbbi fél évben szemmel látható az eltolódás a saját márkás és az olcsóbb termékek irányába.

Érzékelhető némely termékkategória keresletében a visszaesés is, hiszen a fogyasztónak már-már luxuscikké váltak egyes termékek.

Továbbá az is tapasztalható, hogy szintén jelentősen megnőtt az akciók iránti nyitottság.