Napi szinten akadályozza megfelelő szintű ellátást, hogy a mintegy 4 millió lakos ellátásért felelős budapesti ellátórendszerben a kapacitások, felszerelések nem ott, nem úgy és nem olyan mennyiségben állnak rendelkezésre, ahogyan arra szükség lenne. nem újdonság, hogy Budáról hiányzik egy nagy kórház. Rogán Antal 2015 februárjában be is lengette be egy több tízmilliárdos új nagy budai kórház építését. A helyszínről  azon nyomban megindult a találgatás. A Déli pályaudvar környéke, a Szent Imre, a Szent János kórház felújítása, a Szent Margit és a bezárt OPNI egyaránt felmerült, hogy csak főbb ötleteket említsük a 14 lehetséges változat közül - olvasható a portál összefoglalójában.

A helyszíneket kutató munkacsoport a Szent Imre mellett voksolt, a kormány az egyelőre csaknem megközelíthetetlen, környezetvédelmi szempontból problémás, a nehézségek miatt méregdrága Dobogó mellett döntött. Nem szakmai alapon, de hogy milyen alapon, arra a kormányzati  kommunikációban eddig nem jutott hely.

A Rogán becslése szerint több tízmilliárdos szuperkórházprojekt forrásigénye először 30-40 milliárd körül állt meg, ez nem sokára 60 milliárdra emelkedett, mostanra elhagytuk a 140 milliárdot, miután nem csak egy kórház megépítéséről van szó, hanem a Semmelweis Egyetem klinikáinak szükséges átstrukturálásáról  és közlekedésfejlesztésről is.

A költségek elszállásáról a portálnak nyilatkozó források megjegyezték, hogy miközben az egészségügyben dolgozók arra szocializálódtak, hogy soha semmire nincs pénz, a gigaprojekt előkészítésénél azt tapasztalták meg, hogy amikor a nem megfelelő helyszínválasztás miatti drágulásra figyelmeztettek, azt a választ kapták, a pénz nem számít, nem baj, ha emelkednek a költségek.

A szuperkórház és az öt tárcát érintő Egészséges Budapestért Program elválaszthatatlan egymástól. Utóbbi váza a következő:

1. Komplex szuperkórház Dél-Budán, az M1-M7-es autópálya közös szakasza mellett fekvő, Dobogón.

2. Centrum Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és a közelében lévő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet részvételével, és egy teljesen új kórházi tömbbel.

3. Centrum Észak Pesten a Honvédkórház bővítésével. A centrumba helikopterleszállót és parkolóházat is építenek.

4. Társkórházak fejlesztése.

5. Járóbeteg-ellátás újraszervezése.

A program megvalósíthatósági tanulmánya hamarosan kormány elé kerülhet - írta az emberi erőforrás tárca az Indexnek, azaz döntés még nincs, kormányhatározat viszont már van, miszerint az el nem döntött program kiemelt státuszt kap.

A program nagyságrendjét jelzi, hogy egész kórházak költöztetésével jár, a lépések pedig egymást feltételezik, hiszen egész kórházak nem eshetnek ki az ellátásból hosszabb időre. A költözéseknek pedig az építés az előfeltétele (amelynek még a helyszínéről sem született meg a végső döntés).

Miközben a felelős miniszteri biztos, Cserháti Péter 600 milliós nagyságrendet - uniós forrás nélküli, költségvetési pénz - és 2025-öt említett egy interjúban, a 2018-as költségvetés 30 milliárdot ad erre célra, ami alapján még alapvető közbeszerzéseket sem fogják kiírni - írja a portál. Maximum tatarozgatásra és telekvásárlásra lehet elég ez a pénz. Mindeközben zajlik az osztogatás is, komoly fejlesztési forrással - 10 milliárddal - dobnak meg két olyan egyházi kórházat (Bethesda, Irgalmasrendi), amelyek hosszú távú sorsát még nem is rendezte a kórházfejlesztési program, amelynek az elfogadását maga a kormány halogatja. A cikk szerint e lépésből is jól látszik, hogy szó sincs tényleges koncepcióról, csak egyéni lobbisták akasztanak le nagy pénzeket, amíg a fontos projekteket inkább hagyják állni.

A 600 milliárd nem tűnik soknak annak tükrében, hogy a Magyarország szinte felét ellátó budapesti kórházak többsége hosszú évek óta alig jutott forráshoz. Stadionok és sportkomplexumok fejlesztésére pedig bőven 300 milliárd fölötti összeget költünk el, amiből csak a Puskás Ferenc stadionra 190 milliárd jut, az épülő bécsi északi szuperkórház pedig 340 milliárd forintba kerül.

Lehetett volna olcsóbb az új budai centrum, de ezt kormányzati és egyéb érdekek láthatóan felülírták. Lehetséges forgatókönyv, hogy a jövő év végéig semmi történik, a kormány hagyja tovább rohadni az egész rendszert, más kérdés, hogy a fontos szerződéseket kikkel kötik meg addig. Azon érdemes elgondolkodni, hogy ha megvalósul a program, marad-e az új intézményekre elég orvos és ápoló addigra Magyarországon.