Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A babavárás, az új családtag érkezése megannyi, ismeretlen élethelyzet és kihívás elé állítja a leendő szülőket. A gyerekvállalás anyagilag is jelentős megterhelést jelenthet, hiszen a KSH Népességtudományi Kutatóintézet június elején publikált vizsgálati eredményei alapján 2018–19-ben átlagosan 126 ezer forintot fordítottak a családok a várandóssághoz kapcsolódó egészségügyi kiadásokra, míg a szülésig megvásárolt babafelszerelések átlagköltsége 180 ezer forint volt.

Azonban ezen költségek csökkentésére egy-egy kölcsönnél vagy támogatásnál sokkal több lehetőséget használhatnak ki azok a párok, akik időben és megfontoltan kezelik az új családtag érkezésének anyagi vetületeit is. Az OTP csoport segít ügyfeleinek megtalálni a számukra legjobb, akár államilag is támogatott pénzügyi lehetőségeket, amelyek így a gyerekvállalás gondolatától akár az egyetemig is elkísérhetik a szülőket és gyermeküket.

„A gyerekvállalásra érdemes minél hamarabb elkezdeni a felkészülést, akár már akkor is, amikor még nincsenek konkrét terveink a jövőre nézve. Bár az OTP Öngondoskodási Index kutatás eredményeiből látszik, hogy 2021-ben 25 százalékkal nőtt azon ügyfelek aránya, akik megjelölték a gyerekvállalást, mint megtakarítási célt, úgy gondoljuk, hogy mindig jól jön egy segítő kéz a tervezésben” – mondta az OTP csoport sajtóbeszélgetésén Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási területének vezetője.

A lakosság majdnem fele tenne félre gyerekvállalással kapcsolatos egészségügyi kiadásokra

Az OTP Pénzügyi Tervező segítségével az ügyfelek könnyen és gyorsan átláthatják pénzügyi lehetőségeiket rövid-, közép- és hosszú távon is. Míg azok számára, akik rendszeresen félre tudnak tenni és szeretnének egy egyszerű és kényelmes megoldást találni a takarékoskodásra, azoknak a tökéletes alternatívát az OTP Rendszeres Megtakarítási Program jelentheti, amivel az ügyfél egyetlen megbízással automatizálhatja rendszeres megtakarításait.
Fabriczki Rita hozzátette azt is, hogy a lehetőségek túlmutatnak egy-egy megtakarítás kiválasztásán, hiszen a megfelelően kombinált termékekkel és a befektetések széleskörű diverzifikálásával nemcsak a kiadásokat csökkenthetik, hanem különböző állami támogatásokat is érvényesíthetnek a családok.

„Friss reprezentatív kutatásunk két fontos dologra is rámutatott. A 40 év alatti, felnőtt lakosság 43 százaléka szerint azért is nagyon fontos félretenni egészségügyi célokra ma Magyarországon, mert minden anyagi támogatás jól jöhet a gyermek érkezésekor. A lakosság fele pedig úgy gondolja, elsősorban az egészségügyi költségek csökkentésében segítenek az egészségpénztári megtakarítások, azonban ezek a gyermekvállalás anyagi terheinek fedezeteként is fontos szerepet tölthetnek be” – mondta Kovács Tamás Attila, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

Az OTP Egészségpénztár komplex segítséget nyújt a tagjainak, a babapelenkák beszerzésétől az egyetem finanszírozásáig tudja támogatni a gyermeket és szüleit. A gyerekvállalás első fázisában jellemzően az orvosi ellátás költségei jelentik a legnagyobb kiadást, a második lépcső a felkészülés a baba érkezésére, amikor be kell szerezni a legfontosabb kellékeket.

A csecsemőkori kiadások a gyermekgondozási támogatásokkal és babaápolási termékek elszámolhatóságával nagyban csökkenthetőek, majd következnek azok a dolgok, amelyek beszerzése a szülést követően válik szükségessé és rendszeressé egészen a gyermek 2-3 éves koráig bezárólag. Kovács Tamás Attila hozzátette, hogy az egészségpénztári megtakarítások után a tagok igénybe vehetik a 20 százalékos adó-visszatérítést is, melyet belátásuk szerint fordíthatnak a megtakarítások gyarapítására vagy egészségügyi, családi költségek fedezésére.

A babaváró támogatást ingatlanra költik

„A gyermek érkezése előtt érdemes felmérni a szükséges, nagyobb kiadásokat is. Ez a céloktól függően a pár milliós beruházásoktól a 10 milliós, nagyobb anyagi ráfordításig terjedhet, de akár a gyerekneveléshez szükséges, saját tartalékok képzését is jelentheti: a babaváró kölcsön mindezekre ideális megoldást kínál, hiszen kiszámítható, tervezhető, egyszerűen és fedezet nélkül igényelhető” – foglalta össze Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

A babaváró kölcsön tapasztalatai kapcsán Györkei Krisztián elmondta, hogy az OTP Bank eddig összesen 76 ezer igénylővel kötött hitelszerződést, és népszerűsége továbbra is töretlen, mivel 2021-ben 232 milliárd, 2022 első negyedévében pedig 41,8 milliárd forint értékben folyósított Babaváró kölcsönt a hitelintézet. Felhasználási cél tekintetében az ingatlan cél a legjelentősebb, másodsorban autóvásárlásra, lakberendezésre, harmadsorban adósságrendezésre használják, azonban a szabad felhasználásnak köszönhetően számtalan lehetőséget nyit meg a kölcsön az igénylők előtt.

Az OTP Bank eddig 80 000 ügyfél (amely több, mint Szombathely lakossága) számára nyújtott babaváró támogatást, a gyermekszületések száma meghaladta a tízezret.

„Az új családtag érkezésével szükségessé válhat a meglévő otthon felújítása, korszerűsítése vagy akár az új lakás vásárlása is. A 10 millió forint feletti összegű lakáscélú kiadásokra érdemes egy kifejezetten erre a célra megalkotott, lakáscélú hitelt vagy otthonfelújítási hitelt igényelni, ami akár a babaváró kölcsönnel is kombinálható.” – számolt be tapasztalatairól Fischer András, az OTP Bank Jelzáloghitelezési termékfejlesztésért felelős vezetője.

Hitelek is vannak állami támogatással

Továbbá itt is van lehetőség olyan államilag támogatott hitelek igénylésére, mint például a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK). Ezt különösen előnyös azoknak a pároknak kombináltan igényelnie a Babaváróval, akiknek már van gyermekük, ugyanis a CSOK-ba a már megszületett gyermekek is beleszámítanak. Fischer András hozzátette, hogy az egészségpénztári befizetések 180 nap után akár a lakáshitel törlesztésére is felhasználhatók.

Éppen ezért érdemes akkor is elgondolkodni az államilag támogatott hitelek és megtakarítások kombinálásán, ha a 10 millió forintos babaváró keretösszegnél nagyobb beruházást tervez a család. Mindezeken felül az OTP Bank nemrég vezette be az Évnyerő lakáshiteleket, amikkel olyan lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek, amik segítik őket, lakáscéljaik megvalósításában és könnyebbé teszik számukra a futamidő első évét.

Az ügyfelek 12 hónap haladékot kapnak a tőkefizetésre, ezáltal kisebb összeget kell törlesztésre fordítaniuk, és az így keletkező megtakarítást pedig a lakásvásárláshoz kapcsolódó egyéb költségekre, mint például költözés, bútorvásárlás fordíthatják.