A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben hozta létre ezt a programot. Ebben az évben tovább bővítik az országos bázisiskola programot, mindez alapján a korábbi hat helyett már kilenc helyszínen várják az érdeklődőket – olvasható a Pénziránytű Alapítvány közleményében.

A beszámoló szerint kibővült témaválasztékkal, kihelyezett tanóra lehetőségekkel, öt bázisiskolában pedig pénzügyi kalandjátékkal is várják a 7-12. évfolyamos diákokat és pedagógusaikat.

A létrehozott program fő célja, hogy a diákok lakhelyéhez közel is lehetőséget teremtsen a mindennapi pénzügyi tudáshoz szükséges ismeretek elsajátítására. Ezeken a foglalkozásosokon az alapítvány által felkészített pedagógusok tartanak ingyenes pénzügyi élményfoglalkozásokat.

Új témák, új helyszínek jelennek meg a programban

A közlemény szerint a tavalyi tanévben több mint 3700 diák vett részt a Pénziránytű Bázisiskolák 180 gyakorlatias foglalkozásán. Most új helyszínek is kapcsolódnak a programhoz, Debrecen, Dunaújváros, Győr, Kisújszállás, Szeged és Veszprém mellett Budán, Pesten és Kaposváron is pénzügyi élményórák várják a 7-12. évfolyamos diákcsoportokat.

Az idei foglalkozások újdonsága lesz, hogy a pénzügyi intézmények és tőzsde világába is betekintést nyerhetnek a tanulók. Kihelyezett matematika, földrajz, állampolgári ismeretek vagy technika és tervezés tanórákra is lehetőséget nyújtanak a korosztályonként differenciált pénzügyi élményfoglalkozások.

2023 januártól öt bázisiskolában, Dunaújvárosban, Győrben, Kisújszálláson, Budapesten és Szegeden, a MoneyTours pénzügyi kalandjáték fejtörői teszik még izgalmasabbá a pénzügyi nevelést. A játékban résztvevő csapatoknak egy osztálykirándulást kell megtervezniük. Az alapítvány szakemberei szerint ennek a feladatnak a megoldásával a tervezés szempontjait látják át a fiatalok.

A programokon való részvétel minden diák számára ingyenes.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!