A kormány ígéri, hogy 2024. január 1-től kötelezően visszaválthatóak lesznek az eldobható italcsomagolások Magyarországon - olvasható a Greenpeace honlapján, mely arról szól, hogy Palkovics László a szervezetnek a júlisu elsején 40 ezer pet-palack és 55 ezer aláíró nevével ellátott petíciójára küldött válaszlevelében azt hangsúlyozta, hogy dolgoznak a betétdíj-bevezetés szabályain.

A zöldszervezet ezt kevesli, mint írták: jóval ambiciózusabb célkitűzéseket várnak el a kormánytól, mivel rá kell kényszeraíteni a gyrátókat az újratöltés bevezetésére - és erről a miniszteri levél egy szót sem említ.

A petíció pedig erről szólt, arról, hogy az aláírók azt kérik a kormánytól, hogy tegye kötelezővé az eldobható italcsomagolások teljeskörű újrahasznosítását, illetve hogy kötelezze a gyártókat és forgalmazókat a visszaváltható, újratölthető csomagolások alkalmazására.

Van céldátum, de

Palkovics László most azt írta, hogy a kötelező visszaváltási rendszer hatályba lépési dátuma: 2024. január 1. Eredetileg ezt egy évvel korábbra jelölték ki, de most "végre van céldátum az üveg- és pet-palackok, valamint az alumínium dobozok betétdíjas rendszerének bevezetésére" - közölte a Greenpeace. A szervezet úgy látja, hogy ez az intézkedés várhatóan jelentősen növelni fogja az újrahasznosítás arányát, és ezzel csökkenni fog a keletkező csomagolási hulladék mennyisége.

A petícióhoz mellékelt 40 ezer pet-palack-ajéndék mennyiségét negyed óránál kevesebb idő alatt megtermeli a magyarországi kereskedelem, ami azért is probléma, mert miközben évente mintegy másfél milliárd pet-palack kerül fortgalomba, ennek több mint 70 százalékát soha nem hasznosítják újra. Ez a környezetet károsító hulladékként szemétlerakókban, hulladékégetőkben, de a folyókban, tengerekben vagy az erdőben végzik. Ezek az arányok a dárga, nagy energia- és nyersanyagigényű alumínium dobozoknál is állnak.

A Greenpece szerint az érdemi hulladékcsökkentéshez nem elég, hogy visszagyűjtik a kiürült italcsomagolásokat, s hogy az érintett gyártók növelik az újrahasznosított összetevők arányát a palackjaikban. 

A valódi körforgásos gazdaságra való átálláshoz a mostani intézkedéseknél jóval többre van szükség: az italcsomagolások nagy részét újra kell tölteni

- közölték.  Hozzátéve, hogy továbbra is azt követelik a kormánytól, hogy az hozzon olyanintézkedéseket is, amelyekkel eléri, hogy az italcsomagolások legalább 70 százaléka újratölthető legyen.