Petőfi Sándor kéziratait a XIX. század óta közgyűjteménybe válogatják ki, emiatt magánkézben már nem igen maradhattak ilyen dokumentumok.

Legutóbb 1939-ben volt aukción Petőfi-kézirat – mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás műgyűjtő.

A megvásárolható irat egy 12 soros, emlékkönyvbe írt vers, amelyet Petőfi Sándor Kovács Jánosné Erdélyi Lujzának címzett, akinek férje Kovács János debreceni kollégiumi professzor volt.

1846-ban, amikor Szendrey Júliát látogatta, visszafelé néhány napra megszállt Debrecenben és ez a házaspár szállásolta el, akikkel baráti lehetett a viszony. Petőfi összesen három nő emlékkönyvébe írt Debrecenben.

A három közül ez volt a legérdekesebb, mert versbe szedte gondolatait. Ki is adták a XIX. század végén, tehát a kutatók a szöveget ismerték, de úgy tudták, hogy a kézirat lappang.

A kézirat a XX. század legnagyobb magyar gyűjtőjéhez tartozott, Vasberényi Géza gyűjteményét gazdagította.

Mi lesz a sorsa a 70 milliós kéziratnak?

Ez a Petőfi-kézirat egy nagyon szép, XIX. századi emlékkönyvszerű dobozban van és hamarosan kiderül, hogy közgyűjtemény viszi el, vagy egy magángyűjtő csap le rá, aki nem sajnálja a pénzt rá.

A 70 millió forintot ebben az árkategóriában kevesen áldozzák emléktárgyra. 

A 20-30 milliós árkategóriában korábban már árverésre bocsátottak

  • egy Radnóti Miklós verskéziratot;
  • egy Bolyai-kötetet;
  • és egy vizsolyi Bibliát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!